Archivum
Így éltünk a hatvanas években
A 2007-ben bemutatott „…mindenki szem a láncban” – Így éltünk az 1950-es években” című kiállítás után most Elvek és alkuk – Így éltünk a hatvanas években címmel látható a zalaegerszegi Göcseji Múzeum keszthelyi anyaggal kiegészített tárlata a Balatoni Múzeumban. A múltidéző tárgyakat Káli Csaba történész, főlevéltáros, a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
Keserédes pillantok
„A hatvanas években, fellazult tételben fogalmazódott meg a világ.” A szervezők Cseh Tamás és Bereményi Géza egy dalának ezt a mondatát választották kiállításunk mottójául. S bár nem nosztalgiázásra invitálták a látogatókat, azért az érintett korosztály keserédes mosollyal nézegette gyermek-, vagy ifjúkora jól ismert tárgyait: a fekete-fehér televíziót, benne a táncdalfesztivállal, és a Futrinka utca lakóival, vagy az „Úttörővasút” csokit a múzeumban berendezett bolt polcain.
A kiállítás létrehozói, saját bevallásuk szerint, ezúttal sem a korszak politikatörténetét próbálják bemutatni, hanem a „hatvanas évek mindennapjainak világát, életmódját a kádári konszolidáció keretei között”. A kiállításon a falusi konyha ugyanúgy megtalálható, mint az értelmiségi házaspár lakótelepi szobája. A termeken végighaladva előbb egy valamikori pártház folyosóján érezheti magát a nézelődő. A kornak megfelelően berendezett házasságkötő terem és az ifjúsági klub után már az „utcán találja magát” a látogató. A buszmegállóval szemben fodrászüzlet és csemege bolt távolabb pedig a híradó moziból kiszűrődő hangja csalogatja a vendéget.
A propaganda és a kultúraközvetítés fontos eszköze, egyben a szórakozás egyik legnépszerűbb formája felhajtható fapadokkal, vetítőgéppel, a falakon a 60-as évek híres filmsztárjainak portréival, film- és műsorismertető plakátokkal jelenik meg. A kiállításban az egyes enteriőröket és témákat magyarázó szövegek mellett az MSZMP Zala Megyei Bizottsága által a Központi Bizottság PTO osztályára küldött hangulatjelentésekből vett idézetekkel segítenek értelmezni a látottakat, egyben sikeresen ellenpontozzák a közönségben fel-felébredő nosztalgiát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10