Archivum
Felhőtlen karácsony Kiskutason
A 2003-ban alakult, Kiskutas székhelyű EGO színpad karácsonyi műsorral ajándékozza meg a napokban lelkes közönségét. A több településről származó, főként diákok alkotta csapat éppen hogy végére ért a több falut is érintő Mikulás napi fellépéseknek, máris új műsorral álltak elő. Ezzel sem maradtak azonban csak a házuk táján. Hiszen eredeti céljuk, hogy minél több faluba eljuttassák a kultúrát, minél kevesebb költséggel.
Új produkció az EGO színpadon
A szereplők szabadidejük terhére, időt, fáradságot nem sajnálva próbálnak. Felsorolni is hosszú lenne az ennek nyomán színpadra vitt, legkülönfélébb produkciókat. Legemlékezetesebb a nyitány, „A fehér álmok feketére válnak”, mely az EGO vezetőjének, Molnár Szilárdnak saját írásából adaptálódott színpadra. De hasonlóan nagy feltűnést keltett a Dzsungel könyve, melyben egy fogyatékkal élő kislányt is szereplőnek kértek fel, vagy az erotikus Moulin Rouge. Országos hírt keltettek az általuk szervezett színházi találkozóval 2004-ben és 2007-ben a kifigurázó retro május elsejei felvonulással, melynek színpada az egész település volt. Az idén nyáron tőlük kissé szokatlanul az operett világa felé kacsintgattak, és számos falunapon arattak sikert.
A napokban azonban ünnepi meghittséget igyekeznek a nézők szívébe lopni. Zalacsében és Kiskutason mutatták be „Felhőtlen karácsony” című verses-zenés darabjukat. Az időnként rendhagyó elemekkel bővített előadás keretét egy öt éves kisfiú karácsonyi álmodozása adja. Táncol a Mikulás, énekel a rénszarvas, versben köszöntik a fenyőfát, megelevenednek az ajándékos dobozok, csillagszóró gyúl és egy kis szerelmes egymásra találás is belefér a műsorba.
A darab végén Halász Gábor Kiskutas község polgármestere mondott év végi köszöntőt, nem hallgatva el a tényt, hogy bizony 2010 nem volt mindig felhőtlen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan