Archivum
Barátok közt Gébárton
Egyre gyakrabban találkoznak helyi közéleti személyiségek a Gébárti Kézművesek Házában, hogy néhány finom falat mellett megvitassanak, felidézzenek egy-egy érdekességnek számító témát. Legutóbb dr. Németh József nyugalmazott múzeum igazgató beszélt Gébárt és a környező települések őskorig visszanyúló történelméről az érdeklődőknek.
Újkőkortól a fürdőhelyig
A múltról nemcsak az ásatások, hanem bizonyos településen belüli dűlő-és utcanevek is mesélnek. Ezek közül idézett fel egy csokorra valót az előadó, kitérve a korábbi települések helyére utaló templomok és temetők létére, elhelyezkedésére. A homályos részek mellett vannak pontos adatok is. Így Gébárt első említése korábbi, mint a megyeszékhelyé, 1211-ből való. Akkor Zalavárhoz tartozott a település, nevét valószínűleg egy Gebhart nevű (ma is gyakori német név) tulajdonosról kapta. Akkoriban sok német ajkú települt Magyarországra Gertrúd királynő udvartartásával együtt. A német telepesek feltűnésére utal például a korábban itt létező Németfalu, mely mára eltűnt. De akár a Vizsla-parknál található Vizsla-patak neve is német eredetűnek gondolható, mondta Németh József.
Gébárton találtak újkőkori leleteket, de nagy település feltételezhetően nem volt itt. Kőszerszámokat és élelemtermelő életmódra utaló maradványokat tárták itt fel az 1990-es években. Ezek közül néhány a Göcseji Múzeumban megtalálható.
A település mai arculatát az 1960-as években jellemző fürdőhely kialakító tevékenység határozta meg. A közeli Szent Márton és a Ságodi patak kínált erre megfelelő lehetőséget. Az elhanyagolt legelő helyére a szép tavat 1967-68-ban tervezték Kustos Lajos, akkori tanácselnök szorgalmazására. A kialakításban a jelentős társadalmi munka is megemlítendő. 1979. augusztusában avatták a jóléti víztározót, mely kettős funkciójának megfelelően a horgászokat és a strandolókat egyaránt szolgálja.
A ismeretterjesztő beszélgetésnek helyt adó kézművesház pedig 1982 óta várja a népművészet elkötelezettjeit, mestereit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről