Archivum
Az agrárképzés bölcsője
A 214. tanévet nyitották meg a napokban a Pannon Egyetem Georgikon Karán Keszthelyen. A Csány-Szendery ÁMK-ban tartott ünnepségen többek között jelen volt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is. Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora beszédében hangsúlyozta: az intézmény mára a Dunántúl meghatározó egyeteme, így egyik legfőbb céljuk az, hogy a lehető legjobb minőségű képzést biztosítsák diákjaiknak. Olyan tudást, amelynek bárhol a világon hasznát veszik.
Rekord év az egyetemen
A rektor szerint a hallgatóknak is meg kell tanulniuk, hogy kemény munkával, a folyamatos megújulás képességével lehetnek csak sikeresek. Mint mondta: a Pannon Egyetem néhány év alatt mintegy tíz milliárd forint pályázati támogatást nyert el. Ez az összeg, illetve az ennek révén elvégzett fejlesztések lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hallgatók megfelelő körülmények között sajátíthassák el a számukra szükséges tudásanyagot. Az egyetemen összesen több mint 3600-an tanulnak jelenleg, közülük Keszthelyen mintegy hatszázan jutottak be sikeres felvételivel. Elismerő szavakkal illette az intézményt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
A Georgikont a magyar és az európai agrárképzés bölcsőjének nevezte, egy olyan különleges kulturális és oktatási hagyományokkal rendelkező városban, mint Keszthely. Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy a megye büszkeségét jelentő oktatási intézményt minden erejükkel támogatni fogják. Annál is inkább, mert a minőségi felsőoktatás stratégiai kérdés hazánkban. Az ünnepélyes eskütétel után Rédey Ákos és Dublecz Károly dékán hallgatóvá avatta, Ruzsics Ferenc polgármester pedig jelképesen a város polgáraivá fogadta az elsős diákokat. A rendezvényen elismeréseket vehettek át a jubiláló gazdászok: 50. éves, arany oklevelet harmincöten kaptak, rubin oklevelet a 70 éve végzett dr. Bondor László vehetett át, és posztumusz kapta meg Bátkai József. Címzetes egyetemi tanár lett dr. Pintér László, és a Jó tanuló - jó sportoló díjas Kökény Mónika.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10