Archivum
Enyhítik a munkaerőhiányt
A Zala Megyei Kórházban meglévő munkaerőhiányt enyhíti, hogy pályázati támogatással 11 szakdolgozóval bővülhetett az alkalmazottak száma. Teljes foglalkoztatási költségüket 24 hónapig a TÁMOP projekt biztosítja, azt követően két évig, kötelező továbbfoglalkoztatással a pályázó intézmény.
Bértámogatásos szakdolgozók a kórházban
Dr. Csidei Irén főigazgató és Kovács Erzsébet ápolási igazgató, a nevezett projekt menedzsere megjegyezték, nem kis munka volt sem a pályázat eredményes megírása, sem a szakképzett munkaerő megtalálása. A fenti siker csak részben orvosolja a problémákat, mert továbbra is közel 30 betöltetlen álláshely nehezíti a minőségi betegellátást.
Az egészségügyi humánerőforrást segítő pályázati bértámogatást, közel 47 millió forintot, a kiíró Európai Szociális Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése biztosítja (a régiónak megítélt 150 milliós keretből). A dolgozók, akik 2010 júliustól 2011 januárig folyamatosan kapcsolódnak a kórház életébe, hét osztályon veszik fel a munkát. Nagy részük pályakezdő az egészségügyben, OKJ-s végzettségű ápolók. A többiek anyasági támogatásról és egyéb munkahelyről visszatérő szakdolgozók.
A főigazgató és az ápolási igazgató megjegyezték, az anyagi lehetőségek mellett, a középfokú képzési rendszer sorvadása is nehezíti a munkaerő utánpótlást. A szakdolgozókra nagy fizikai és pszichés megterhelés jut, az esetleges kritikus nővérhiányt belső átcsoportosítással orvosolják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10