Archivum
Szolgálaton kívüli rendőr fogta el a rablót
2011. február 07. hétfő, 17:28
Címkék:
Szombaton délután a zalaegerszegi Ruhagyári ABC előtti útszakaszon kért segítséget a Rendőröktől egy nő, mert a Landorhegyi úton egy ismeretlen férfi megpróbálta eltulajdonítani a válltáskáját, amit ő megpróbált megakadályozni, erre az elkövető fellökte őt, elesett, és a csuklóján hámsérüléseket szenvedett.
Az ügyben rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.
Nem sokkal később, kora este egy férfi tett bejelentést arról, hogy a zalaegerszegi Rákóczi Ferenc utcában két fiatal kitépte kezéből az élelmiszerekkel teli táskáját és elszaladt a helyszínről. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság egyik szolgálaton kívüli nyomozójának feltűnt a két futó alak és utánuk eredt, majd a Virág Benedek utcában elfogta és kollégái helyszínre érkezéséig visszatartotta őket. Ezt követően a rendőrök előállították a Rendőrkapitányságra a tizennégy éves szekszárdi és a tizenhat éves szolnoki fiatalkorút, ahol ellenük lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A kihallgatásuk során kiderült az is, hogy a délutáni rablást a tizennégy éves szekszárdi fiatal követte le – kaptuk a tájékoztatót a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10