Archivum
Segíteni szívvel-lélekkel
Második alkalommal rendeztek Zalaegerszegen orvos-természetgyógyász kongresszust, a helyi székhelyű Arna Natura Természetgyógyász Egyesület szervezésében, a Liszt-iskolában. A cél most is az egészséges életmóddal, a betegségek megelőzősével és kezelésével kapcsolatos minél több információ átadása, és a környékbeli alternatív terápiákkal foglalkozó szakemberek bemutatás volt.
Orvos-természetgyógyász kongresszus
Paucsa Lívia természetgyógyász, a nevezett egyesület elnöke a fenti céllal hozta létre 2008-ban az egyesületet, melynek legnagyobb nyilvános megmozdulása az évenkénti kongresszus. Mint mondta, alapfeladatnak tekinti a szívvel-lélekkel gyógyítást és tanítást, mellyel a szervezet egysége, az egészség megőrizhető és visszaszerezhető. Az idén ennek érdekében húsz előadó állt az érdeklődők rendelkezésére, a kiállítók és az alternatív gyógymódok gyakorlati bemutatói mellett.
– Nagyon sok jó előadónk volt, akik közül kiemelném dr. Ládi Szabolcsot, aki Budapestről érkezett, rákkutatással és annak gyógymódjával foglalkozik. Módszerét szinte az egész világon ismerik. A másik, amit külön megemlítenék, Viktor Korjakin doktor fizikoterápiás specialista, aki a betegségek keletkezési helyéről értekezett.

– Orvosok is részt vettek a programokon?
– Nem igazán. Akadtak néhányan, de még nem eléggé nyitottak e terület felé. Civil érdeklődő viszont annál több volt. Előadók pedig az ország minden részéről, sőt külföldről is érkeztek. Tanulság volt számunkra, hogy olyan sűrű volt a programnak ez a része, hogy nem maradt idő kibeszélni egy-egy témakört. Ezért szeretnénk a jövőben tematikus hétvégéket szervezni havi rendszerességgel – mondta Paucsa Lívia.
Az előadások mellett a témához kapcsolódó kiállítók várták az érdeklődőket, illetve ki lehetett próbálni helyben néhány gyógymódot. Így nagy sikere volt Petrics Zsolt csontkovácsnak, a különféle masszázsok kínálta kellemes élményeknek, és olyan nem mindennapi gyógymódnak, mint a tibeti hangtálakkal végzett harmonizáló kezelés. A gyerekek felügyeletéről játszóházban gondoskodtak a házigazdák, az orvosi segítségnyújtást pártolandó pedig véradásra is volt mód.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10