Archivum
Rendkívüli kórházgondok
A kormány 4,5 milliárd forint többletforrást ígért a kórházaknak, ebből a zalaegerszegi megyei kórház októberben 80 millió forinthoz jutott, ez azonban a legsürgősebb lejárt szállítói tartozás kiegyenlítésére volt elegendő.
A novemberi finanszírozás az előző hónaphoz viszonyítva 113 millió forinttal csökkent. Mindez azt jelenti, hogy a kormány egy fillér többletforrást sem adott a betegellátás számára. 2009-ben várhatóan 923 millió forinttal ad kevesebbet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kórházaknak, mint 2008-ban – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyen Manninger Jenő, a fenntartó Zala Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Csidei Irén, a kórház főigazgatója tartottak az egészségügyi intézményben.
Elhangzott, egyetlen olyan ágazat sincs az országban, mint az egészségügy, aminek a finanszírozását a leggyakrabban változtatták. Az alacsony finanszírozás az ellátható betegellátási teljesítmény következménye, hogy az egészségügyi szolgáltatás terén is vissza kell lépnie a kórháznak.
A zalaegerszegi kórház mindig törekedett arra, hogy a várakozási idő minél rövidebb legyen, de a mostani kormányzati intézkedések a betegforgalom korlátozására kényszerítik az intézményt. A betegek arra számíthatnak, hogy az ellátásra várni kell, az eddigi két-három hetes előjegyzési idők több hónaposra is megnőhetnek. Ez elsősorban a radiológiai vizsgálatoknál lesz érezhető, így az ultrahang-vizsgálatra a jelenlegi egy helyett hat hetet kell majd várni.
A kórház főigazgatója hangsúlyozta: A TB-finanszírozás számainak előzetes ismeretében úgy gondolják, az egészségügyi ellátórendszer nem tartható fenn abból az összegből, melyet az intézményeknek szánnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10