Archivum
Köszönik a bizalmat
Eljött a köszönet ideje az eddig még soha nem tapasztalt bizalomért, amit a Fidesz–KDNP kapott az országgyűlési választások során – hangzott el a Fidesz sajtótájékoztatóján, ahol dr. Gyimesi Endre polgármester, Gyutai Csaba alpolgármester (mindketten országgyűlési képviselők) és Balaicz Zoltán kampányfőnök köszönte meg és értékelte a választási eredményt.
Dr. Gyimesi Endre átvette a képviselői megbízólevelet
Dr. Gyimesi Endre elmondta: jó taktikát választottak a kampány során, rengeteget beszélgettek az emberekkel arról, hogy miben csalódtak az elmúlt évek során, és mi foglalkoztatja őket, mit várnának az új kormánytól. A polgármester szerint ennek volt köszönhető, hogy több mint 11 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek össze, a közel 300 aktivista segítségével.

„Következetesen, szívós akarattal, állandó párbeszédben a lakossággal végezzük munkánkat. Az adott szakmák véleményének kikérésével fogjuk a következő négy év politikáját irányítani. Szembe kell nézni a számonkéréssel is, hiszen akik a közös kasszából kivettek, megérdemlik a büntetést” – fogalmazott dr. Gyimesi Endre.
„Vége a posztkádárizmusnak, a szocialista oligarchák uralmának, akik hátráltatták az ország gyarapodását. Helyettük létre kell hozni az együttműködés rendszerét. Olyan politikai kultúrát szeretnénk kialakítani, ahol az emberek véleménye is a döntéshozók asztalára kerülhet. Arra törekszünk, hogy a becsületesség, tisztesség és erkölcs határozza meg a jövő politizálását" – mondta Gyutai Csaba, aki szintén köszönetet mondott a bizalomért.
Hangsúlyozta, vissza kell állítani Magyarország tekintélyét. A számonkéréssel kapcsolatban megjegyezte: az eddigi pályáztatási gyakorlattal szakítani kell, az állami és uniós pénzeknek tisztességes úton kell eljutnia az érdekeltekhez.
Dr. Gyimesi Endre a sajtótájékoztatót követően vette át képviselői megbízólevelét dr. Pápai Ferenctől, a helyi választási bizottság elnökétől.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10