Archivum
Jubilált a polgári védelem
A polgári védelem világnapja valamint a magyar polgári védelem fennállásának 75. évfordulója tiszteletére tartott ünnepséget a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Lenti önkormányzata és a Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség. A lenti Városi Művelődési Központ adott helyet a rendezvénynek, melyen szlovén és horvát polgári védelmi és katasztrófavédelmi szervek vezetői is részt vettek.
Lentiben ünnepeltek
A magyar polgári védelem jogelődje, a Magyar Légoltalom 1935-ben jött létre. A háborús fenyegetettség indokolta létrehozását, így feladata a lakosság légi támadásokra való felkészítése, óvóhelyek építése volt. Azóta több évtized telt el, miközben új veszélyforrások jelentkeztek. A feladat azonban maradt, az emberi élet és anyagi javak védelme a civilizációs és természeti katasztrófák, a közúti és egyéb balesetek során, mondta ünnepi köszöntőjében Nógrádi László, Lenti polgármestere.
Senki sincs biztonságban, mivel nincs veszély nélküli élet. A lakosság felkészítése az esetleges veszélyforrásokra éppen emiatt az egyik legfontosabb kötelezettsége a polgári védelemnek, hangsúlyozta Karóczkai János polgári védelmi ezredes.
A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese kiemelte, a két világrendszer szembenállásának megszűnésével új típusú fenyegetettségek kerültek előtérbe. Ezek elhárítása ugyancsak társadalmi elvárás, mint a környezeti és ökológiai katasztrófák előrejelzése. A feladatokat a magyar nemzeti biztonsági stratégia határozza meg.
Egy 1964-es rendelet írta elő, hogy a következőkben a légoltalom helyett az új tevékenység célját és jellegét teljesen kifejező polgári védelem nevet és fogalmat kell használni, beszélt a múltról Kemény József polgári védelmi ezredes.
A megyei polgári védelmi szövetség elnöke az új kihívásokról szólva hangsúlyozta, a ma emberének olyan veszélyforrásokkal – mint a terrorizmus, tömegpusztító fegyverek, rendkívüli időjárás, civilizációs és egészségügyi kockázatok – kell szembenéznie, amelyek bekövetkezése és hatása nehezen kiszámítható. Ezek elhárítása új védekezési eljárásokat, módszereket igényelnek, melyek elsajátításába még inkább be kell vonni a lakosokat, hogy baj esetén valóban képesek legyenek a védekezésre.
Az ünnepség végén Wéber Antal tűzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elismeréseket adott át az arra érdemeseknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10