Archivum
Helyi hírességek
Keszthelyi életrajzi lexikon készül a Fejér György Városi Könyvtár szerkesztésében. A könyv a helyi hírességek és közéleti személyiségek bemutatására vállalkozik, amelyhez az adatgyűjtés idén lezárul, kiadása a jövő évben várható. Létrehozásához a Zala megyei helyismereti adatbázist, és a könyvtár helyismereti állományát használták fel, valamint a keszthelyiek segítségét is igénybe vették.
Keszthelyi életrajzi lexikon
A lexikon kiadásának gondolata még 2006-ban fogalmazódott meg, ekkor a könyvtár a rendelkezésére álló életrajzi információkon kívül a lakosságot is igyekezett bevonni az adatgyűjtésbe – mondta el Pappné Beke Judit igazgató. A következő években megkezdődött a beérkező anyagok feldolgozása, az előkészületek várhatóan ez év végéig befejeződnek, jövőre pedig elkészülhet a könyv.
A lexikonban helyet kapnak történelmi jelentőségű helyi vonatkozású emberek, de sportolók, művészek és helyi születésű, illetve kötődésű közszereplők is. Időben egészen a Laczkfiakig megy vissza a dokumentáció, olyan nevek szerepelnek majd benne, akik Keszthely életében bármilyen témában maradandót alkottak, nem feltétlenül irodalmi vagy történelmi jelentőségüknek köszönhetően, de mindenképpen a város kiemelkedő személyiségei voltak – mondta. Kezdetben kétszáz név merült fel, ma már kétszer annyi életrajz áll rendelkezésre, és a kutatás még tart a fellelhető irodalmi folyóiratok, médiumok és internetes források alapján.
Lesznek felsorolásszerű fejezetek, amelyek egy-egy, a korában ismert közösség vagy csoport életét mutatják majd be. Ilyenek például az első keszthelyi cigányprímások, és olyanok, akikről korábban nem dokumentált, de itt összegyűjtve megtalálható életrajzi gyűjtemény olvasható.
Hozzátette: már most annyi anyag gyűlt össze, hogy a tervezettel ellentétben nagy valószínűség szerint nem egy, hanem két kötetet tesz majd ki, ez függ a nyomdai formátumtól és a papírminőségtől.
A könyv helyi támogatók és az Oktatási és Kulturális Bizottság támogatásával a keszthelyi Könyvtárpártoló Alapítvány kiadásában jelenik meg, díszbemutatóját a jövő évi város napjára tűzték ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről