Gyásznapi megemlékezés

– Népünk az akkori világ legerősebb birodalma és hadserege ellen kiáltott, és csodát tett. De ez a csoda nem tartott sokáig. A haza elhagyása, halál, sebesülés, bebörtönzés, kivégzések lett a sorsa több tízezer magyarnak. Aztán csend lett hosszú évtizedekre.

És ma sincs olyan jogi állapot, hogy mindez tisztázva lenne. Közöttünk élnek a gyilkosok, az idegen megszállókat önként kiszolgáló janicsárok. Pedig végre az értékeknek a helyükre kellene kerülni. Jó, hogy a gyerekeink nem értik ezt a kort, mert nincs személyes tapasztalatuk róla, de rossz, mert nincs valós tudásuk sem az eseményekről.

Van miről beszélni – utalt többek között a határontúli áldozatokra – és ha ezt a jog eszközével nem tudjuk kivívni, akkor a lélek, az összetartás és a becsület erejével kell.

Az ünnepségen beszédet mondott még Hajdú Gyula, az ‘56-os Zala Megyei Hagyományőrző Egyesület elnöke, aki a helyi eseményekről, a két fiatal mártírról: Pelenkó Jánosról és Németh Imréről emlékezett meg. Felhívta a figyelmet, hogy a számos zalai elítélt, köztük ő maga is, jogi végzettség nélküli bírák és ügyészek ténykedésének „köszönhette” fogságát.