Archivum
Gyásznapi megemlékezés
Az 53 évvel ezelőtt vérbe fojtott forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeztek november 4-én, a nemzeti gyásznapon az Ady utcai emlékműnél a Fidesz helyi szervezete, az ’56-os Hagyományőrző Egyesület és a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség képviselői.
Dékány Endre idézte fel a drámai napok eseményeit, bemutatva azt a folyamatot, mely a kommunista diktatúra elleni tiltakozásból indulva tömegmészárláson át a forradalom győzelméig, majd az árulást követő megtorlásig, kivégzésekig, bebörtönzésekig, munkatáborokig vezetett.

Hajdú Gyula, az ’56-os Hagyományőrző Egyesület elnöke főként a zalai eseményeket idézte fel, de ismertette azt a veszteséglistát, mely a forradalom leverésével és az azt követő megtorlással járt.
Török Zoltán református lelkész mondott imát az áldozatokért. Az ünnepség koszorúzással és gyertyagyújtással zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről