Archivum
FIDESZ: Szociális kérdésekről
A Fidesz-KDNP szociális és családügyi programjáról beszélt a párt legutóbbi zalaegerszegi sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, a KDNP országgyűlési képviselője, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője, dr. Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Fogyatékos Emberek Szövetségei Tanácsának elnöke, valamint dr. Gyimesi Endre és Vigh László zalai országgyűlési képviselőjelöltek.
Elhangzott: családbarát társadalmi környezetet kíván kialakítani a Fidesz kormányra kerülése után. Olyan ösztönzőket vezetnének be, hogy a szegényebb családok is merjenek gyermekeket vállalni. Aggasztó az az adat, mely szerint 34 ezerrel kevesebb az ország lakossága, mint egy évvel ezelőtt. Magyarországon 600 ezer ember él fogyatékkal, (Zalaegerszegen 2400-an).
Kósa Ádám utalt arra, hogy 30 százalékuk nem tudja elvégezni az általános iskolát, és mindössze 10 százalékuk dolgozik csak. A szabályzók következtében pedig 10 ezer fogyatékkal élő veszítheti el a munkáját. A megoldás a problémára mindenképpen az, hogy az államnak aktívabban kell hozzájárulnia a munkahelyteremtéshez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10