Archivum
FIDESZ: csúsztatnak, rágalmaznak
2010 áprilisában országgyűlési választások lesznek, ahol az emberek a kormány és a parlament sorsáról döntenek, arról, hogy melyik párt vezesse tovább az országot – kezdte sajtótájékoztatóját dr. Gyimesi Endre polgármester hozzátéve, szerinte a helyi szocialisták elnézték a naptárt, és úgy kampányolnak, mintha önkormányzati választások lennének.
Hozzátette: Gyurcsány Ferenc a közelmúltban zártkörű fórumot tartott Zalaegerszegen, és ezt követően megváltozott a kampányuk hangneme: a korábban megszokott ellenvélemények tisztességes ütköztetése helyett csúsztatnak és rágalmaznak a munkahelymegtartással kapcsolatban. A polgármester hangsúlyozta: a munkahelyek csökkenése nem helyi jelenség, országosan 11 százalékos a munkanélküliség, ez a szám Zalaegerszegen 7 százalékos, a térségben a legalacsonyabb. Ők tudják ezt a legjobban.
Az MSZP-nek nyolc éve volt munkahelyteremtésre, de ehelyett a gazdaságot az összeomlás szélére sodorták, és magukra hagyták az önkormányzatokat, a családokat. Mint fogalmazott, nyilatkozataikban összemosták a megyei, városi, kistérségi és EU-s pénzeket. Hol segítették a várost? Mikor hoztak befektetőket, milyen segítséget nyújtottak, hol voltak, amikor a Zalabaromfi helyzetével kapcsolatban szót kellett volna emelni? – tette fel a kérdést.
A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán, a Fidesz helyi alelnöke bejelentette: dr. Gyimesi Endre hivatalosan is a párt országgyűlési képviselőjelöltje, miután az összegyűlt ajánlószelvényeket leadták.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről