Archivum
Bokros Lajos Zalaegerszegen
A Magyar Demokrata Fórum bent lesz a parlamentben, annak ellenére, hogy folyamatosan érik támadások a nagypártok, a vélelmezett győztesek részéről, hangoztatta Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.
Választási programjukról elmondta: gazdaságpolitikájukban a piacelvű kapitalizmust hirdetik, ugyanis Magyarország csak akkor tud felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz, ha még jobban beágyazódik a piaci világgazdaságba. Ennél fogva elutasítanak minden olyan elképzelést, amely a délibábos önellátásra, a magyar vállalkozók uralmára, a multik kiűzésére helyezi a hangsúlyt.
Mint fogalmazott, a jelenlegi államelvű kapitalizmusnak köszönhetően ma az a sikeres vállalkozó, aki közel ül a tűzhöz, és politikai alapon osztott állami megrendelésekhez tud jutni. Az MDF ezzel a nyílt protekcionizmussal szemben a nyílt, a teljesítmény szerinti tisztességes piaci versenyt hirdeti, mellyel nem egy vállalkozót, hanem a teljes vállalkozói osztályt kívánja helyzetbe hozni.
Az államnak nem feladata a munkahelyteremtés, ugyanakkor nem terhelheti a vállalkozásokat maga deficitjével, rossz minőségű szolgáltatatásaival. Egyúttal az a dolga, hogy korrekt szabályozási és ösztönzési rendszerrel hozza olyan helyzetbe a vállalkozói osztályt, hogy beruházásaik által munkahelyek létesüljenek az országban – hangsúlyozta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről