Archivum
Az MSZP megyei listája
A 15 fős megyei önkormányzati lista MSZP-s listavezetője, Góra Balázs sajtótájékoztató keretében mutatta be a párt képviselőjelöltjeit. Mint fogalmazott, szeretnék, ha a megyei közgyűlésbe legalább öt jelöltjük bekerülne. A lista második helyén Lelkó Tamás vállalkozó (Nagykanizsa), a harmadikon Veér Miklós megyegyűlési képviselő (Keszthely), a negyediken Kollár Gyula polgármesterjelölt (Lenti) , míg a lista ötödik helyére Szabó Balázs vállalkozó (Zalaszentgrót) került.
A sajtótájékoztatón Baracskai József, az MSZP megyei elnöke, országgyűlési képviselő elmondta: semmit nem tudnak a Fidesz önkormányzatokkal kapcsolatos elképzeléseiről, egyáltalán milyen szerepe lesz a települési és a megyei önkormányzatoknak. Úgy látják a kormányzópárt „totális hatalmat“ akar megteremteni, és ezt szeretnék a szocialisták megakadályozni.
Major Gábor Zalaegerszeg polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy koncentrált hatalomalakítás felé tart az ország, és úgy érzik – a médiatörvény elfogadásával – egyre kevesebb információ fog eljutni az emberekhez. „Lassan egyenlőségjelet lehet tenni a Rákosi- és az Orbán-korszak közé” – mondta a szocialista politikus.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan