Archivum
Az írás élvezetet nyújt
A zalaegerszegi Fejtő Ferenc Olvasókör és Internet-klub legutóbbi összejövetelének volt vendége az MSZP Ady úti közösségi házában Rab László, a Népszabadság főmunkatársa, aki 1988-tól 1997-ig volt zalai tudósító.
Dr. Balogh Miklós klubvezető az olvasóköri rendezvény előtti sajtótájékoztatón az egykori zalaegerszegi újságírót faggatta a sajtószabadságról, és arról, hogy is érezheti magát egy újságíró napjainkban?
„Magyarországon mindig jól éreztem magam, nem tud annyi rosszat tenni, hogy a viszonyunk megváltozzon. Újságíróként pedig úgy érzem magam, mint egy asztalos, aki 21 év után azt veszi észre, hogy a sámlit, amit készíteni tud, már nem úgy viszik, mint régen” – fogalmazott Rab László, aki igazán a 90-es évek elején érezte jól magát a szakmában.
Mint mondta, manapság többen olvasnak interneten, ő maga is az országos napilap online-világába cseppent, kénytelen az interneten létezni. Könyveket ír, majd tréfásan megjegyzi: azért, hogy ellenőrizze magát, tud-e még írni. Mert az írás élvezetet nyújt.
Azt, hogy a sajtó ennyire veszélyes üzleti helyzetbe kerülhet, és politikailag a rendszerváltozás után is ennyire befolyásolható lesz, nem gondolta a 80-as évek második felében. Véleménye szerint a sajtószabadságra nem az újságíróknak van szüksége, hanem az állampolgároknak. Nekik kell megküzdeniük azért, hogy ne politikailag ellenőrzött információkhoz jussanak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10