Archivum
Állampolgársági esküt tettek
„Esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem, a Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek” – így szól az eskü, melynek letétele után már magyar állampolgárként hallgathatták meg a Himnuszt a résztvevők. A Zalaegerszegi Közgyűlés Dísztermében ezúttal 13 felnőtt és két kisgyermek tett állampolgársági esküt dr. Gyimesi Endre polgármester előtt. A honosítottak mindegyike magyar kisebbségként élt korábban Erdélyben és a Vajdaságban.

Még mielőtt a rokonok és barátok üdvözölhették volna Magyarország és a zalai megyeszékhely új állampolgárait dr. Gyimesi Endre mondott köszöntőt. Beszédében utalt a trianoni békediktátum következtében az ország szétszakítására, valamint arra, hogy a határon kívül rekedteknek magyarságukat felvállalva nehezebb sors jutott az idegen államokban. Köszönetét fejezte ki azért, hogy a jelenlévők a zalai vidéket választották végleges otthonuknak, ami, mint fogalmazott, talán nem véletlen, mert a táj és az emberek sok hasonlóságot mutatnak.

Ezt követően aláírták, majd átvették a honosítási okiratot az újdonsült állampolgárok, akik Zalaegerszeg évszázadai illetve Egerszegi örökség című könyvet kaptak ajándékba életük e fontos eseménye alkalmából.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről