Archivum
Tisztújítás a vállalkozói klubban
A válság ugyan őket is jelentős mértékben sújtja, ennek ellenére a ma is jelentős számú Keszthely Környéki Vállalkozó Klub Egyesület tagjai továbbra is rendszeresen összejönnek, hogy közösen vitassák meg a tagokat érintő gazdasági, jogi kérdéseket, illetve, hogy meghatározzák azokat a feladatokat, amelyekkel a szűkebb közösségen túl a város és a térség fejlődésében is részt vállalhatnak. Az elmúlt év vége eseményei mellett az idei tervekről, reményekről is beszélgettünk a civil szervezet közelmúltban újraválasztott elnökével, Bubla Zoltánnal.
Régi-új elnök keszthelyen
– Legutóbb tavaly nyáron olvashattunk a vállalkozói klubról. Arra kérem, hogy röviden számoljon be azokról az eseményekről, amik az azóta eltelt időszakban történtek az egyesület háza táján!
– A szokásos nyári szünet után hét őszi-téli klubest van mögöttünk. Ezek sorában három Keszthely határain kívül zajlott: Vindornyaszőlősön, Kehidakustányban, illetve. Zalaszántón tartottunk egy-egy összejövetelt, egy alkalommal pedig partner szervezetünk, az Ipartestület székházában vendégeskedtünk.
Ez utóbbi alkalommal Ruzsics Ferenc, Keszthelyi polgármestere és Végh Szilárd a helyi városüzemeltetési társaság. ügyvezetője voltak a házigazdák elnökségével közös vendégeink. Itt kapott lendületet az a megegyezési folyamat, amely a Regionális Operatív Program révén tervezett belvárosi rehabilitációs projektelemek kapcsán a városvezetés és a piaci üzlettulajdonosok között kialakult véleménykülönbségeket t tisztázta. Végül december tizenhetedikén, Zalaszántón lezajlott a soros, generális tisztújítás, amely már tavasszal esedékes lett volna, de azóta csak húzódott a dolog.
– Ha jól emlékszem 2005. március közepén lett a klub elnöke, most pedig a tagok ismét bizalmat szavaztak Önnek.
– Igen, az előző választástól számítva összesen ötvenhét hónapig koordináltam a Klubban folyó munkát, és most ismét rám vár ez a nehéz, de szép feladat. A tisztújító ülésen egyébként harminckét hónap átfogó beszámolóját hallhatták a klubtársak. A programok, rendezvények, kirándulások, szakmai kapcsolatok és média megjelenések, továbbá anyagiak tekintetében kaphatott képet a lassan huszonöt fő alá fogyó létszámú tagság.
– Ezúttal kikkel együtt, és mennyi időre szól a megbízás?
–A beszámoló elfogadása után, a szavazás során további két évre kaptam elnöki megbízatást. A megújult elnökség tagjai: Horváth Tihamér, Monostori Károly, Fatér Csaba és dr. Kovács István.

– Ezek után, hogy indult az idei év a vállalkozói klubban?
– A 2010. januári, indító klubestet huszadikán tartottuk Gyenesdiáson. Itt az új vezetés által vázolt célkitűzéseket vitattuk meg. A másfél évtizedes erőösszegzés fennmaradása mellett a bővítés, fiatalítás technikái is szóba kerülnek – csakúgy, mint a közgondolkodást befolyásolni akaró, kezdeményező szerepünk. Továbbra is a gazdasági fejlesztést befolyásoló tevékenységünkre kívánunk hangsúlyt helyezni, ehhez a számos partnerrel kell sokszínű kapcsolatokat, párbeszédet kezdeményeznünk, illetve fenntartanunk.
Február elején a turizmus, az országosan elsőként indított TDM pályázati projekt, az idei rendezvénynaptár, benne a Helikoni ünnepségek és sok egyéb, vendégvonzó, de az itt lakóknak is kedves esemény kapcsán a Keszthelyi Turisztikai Egyesület vezetőit hívjuk meg. A Balatoni Borbarát Hölgyek február tizenharmadikára tervezett farsangi karneváljának 100 ezer forintos fődíját idén is felvállaljuk, de továbbra is csak rendkívül visszafogottan kívánunk pénzügyi támogatásokat adni.
Ezután a hagyományos nőnapi meglepetés műsor kidolgozása a soros feladat, ezt várhatóan március hatodikán tartjuk. Ugyancsak márciusra szervezzük a tavaly ősszel elhalasztott, egri kirándulást. Áprilistól júniusig további, a tagok érdeklődésre számot tartó klubesteket szeretnénk megtartani.
Ezekre a korábbi évek hagyományai alapján vendégeket is hívunk, illetve, kisebb szakmai tanulmányutakat is beiktatunk. Többen szívesen tájékozódnánk a térségben tervezett nagyberuházásokkal kapcsolatban: Itt elsősorban Sávolyra és Balatonfüredre gondolok. No és persze néhány, boros program is szerepel a terveink között. S, hogy el ne felejtsem: elindítunk egy tagságon belüli cégbemutatkozó sorozatot is.

– A saját maguk számára egyébként mit remélnek az idei évtől?
– Reménykedünk, hogy ebben az évben olyan változások résztvevői lehetünk magunk is, ahol a válságjelenségek helyébe lassan az élénkülés tendenciái lépnek. A jelen rettenetes terhei a tagság, a kisebb-nagyobb vállalkozások erejét, tűrőképességét is komoly próbák elé állítják.
Ilyen körülmények között egyáltalán nem természetes, hogy egy – a fogyás ellenére is – jelentős számú közösség a szabadideje és pénztárcája terhére, rendszeresen összejön, közösen gondolkozik arról: hogyan lehetne mindezt lényegesen jobban csinálni – országos, de még inkább helyi léptékben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről