Archivum
Hitelek a gazdaság fellendüléséért
Az OTP Bank Dél-dunántúli Régiója Zala megyében minden év tavaszán megszólítja a saját ügyfélkörébe tartozó vállalkozókat, de figyelmüket nem kerülik el a ma még más bank szolgáltatásait élvező potenciális ügyfelek sem. A témát ezúttal a gazdasági válságot követő időszak, a vállalkozások lehetőségeinek körvonalazása adta.
Szakmai napot tartott az OTP Bank

Pál István, az OTP Bank Dél-dunántúli Régiójának ügyvezető igazgatóhelyettese elmondta: annak ellenére, hogy a válság során az ország lesújtó kockázati besorolást kapott – s ez egyben a bankokat is érzékenyen érintette –, mára az OTP Banknak sikerült visszatérnie a válság előtti szintre. Jól jelzi ezt az OTP-papírok értéktőzsdei szereplése, valamint hogy a legnagyobb hazai hitelintézet megkapta a „válságot legjobban kezelő bank” címet.
A rendezvényen előadóként megjelent Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere is, aki a helyi gazdasági lehetőségekről és fejlesztési célokról adott tájékoztatást. „A helyi önkormányzat látta, hogy az utóbbi évek politikája milyen nehéz helyzetbe hozta a kis- és középvállalkozókat – mondta –, ezért értékhatárhoz kötötten elengedte az iparűzési adót. Most az új kormányon a sor – tette hozzá bizakodva –, s mint ahogy azt várni lehet, a feltételek kialakítása már egy más, vállalkozásbarát felfogást tükröz majd.”
„A mikro, kis- és középvállalkozói ügyfélkört kiemelt jelentőséggel kezeljük, mert hisszük, hogy a gazdaság fellendülésének alapja ennek a vállalkozói rétegnek a megerősítése – ezt már dr. Koller Valéria, az OTP Bank Dél-dunántúli Régió Zalaegerszegi Igazgatóságának igazgatója mondta lapunknak.
– A válság sok vállalkozást stagnálásra kényszerített, még többet tönkretett – kevés olyan vállalkozás van, amelyik megrázkódtatás nélkül tud továbbra is prosperálni. Miután a világban – egyes elemzők szerint – már javulni látszik a gazdasági helyzet, úgy gondoljuk, elé kell menni a folyamatoknak. Igyekszünk aktuális információkkal ellátni ezt az ügyfélkört, hogy képes legyen terveket készíteni.
Az OTP Bank elsősorban a saját eszközrendszerét, a különböző hitellehetőségeket mutatta be a fórumon a vállalkozóknak – összegezte Koller Valéria. – Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem túl nagy a válság hatására nehéz helyzetbe került ügyfeleink száma – köszönhetően annak, hogy az érintett vállalkozások hiteleit időben sikerült átstrukturálni –, ugyanakkor sok vállalkozás stagnál.
Várjuk tehát a piacok fellendülését, a magunk részéről, vagyis forrásoldalról készen állunk: hitellehetőségeink szélesítésével bővíteni kívánjuk üzleti kapcsolatainkat. A kockázatkezelés jelentősége továbbra is megmarad – tette hozzá –, ám a kockázati limit lejjebb került.”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10