Archivum
Sokan pattannak majd nyeregbe
Zalaszentivánon ünnepélyesen aláírták azt a támogatási szerződést, mely kerékpárút kiépítését teszi lehetővé a településen. A település önkormányzata a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Programon 198,5 millió forintot nyert a beruházás megvalósításához, melynek összköltsége meghaladja a 265,5 millió forintot. A megépítendő nyomvonal része a Zala-völgyi kerékpárút-hálózatnak, így olyan kerékpáros útvonalhoz kapcsolódik majd, mely Zalalövőtől Zalaegerszegen át a Kis-Balatonig terjed.
Aláírták a támogatási szerződést Zalaszentivánon

Az ünnepélyes szerződés-aláíráson elsőként Balogh József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke méltatta a beruházást. Ezt követően Dormán Miklós, Zalaszentiván polgármestere bemutatta a projektet.
Elmondta, a kivitelezés során 5191 méter kerékpárút épül meg, amely egyes szakaszain gyalogos célokat is szolgál majd. Hat kerékpártárolót is elhelyeznek a nyomvonalon, ahol szabadidős jellegű kerékpáros forgalom miatt is tájékoztató táblarendszert alakítanak ki, valamint egy vasúti kereszteződés miatt új 18 méter hosszú kerékpáros hidat építenek.
Az ünnepségen Baracskai József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja bejelentette, hogy Zalaszentiván önkormányzata egy másik pályázaton közel 80 millió forintot nyert egy kétcsoportos bölcsőde megépítéséhez, melynek összköltsége 167 millió forintot tesz ki.
Az ünnepség végén Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője és Dormán Miklós polgármester aláírta a kerékpár-hálózat projekt támogatási szerződését.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről