Archivum
Pogányvári borverseny
Dióskál önkormányzata valamint a Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás a közelmúltban harmadik alkalommal adott otthont a pogányvári borversenynek. A dióskáli faluháznál misével kezdődött a rendezvény, mely délután a borverseny eredményhirdetésével folytatódott. Mindeközben a főzőverseny csapatai is nekiveselkedtek a munkának, hogy a résztvevők ne maradjanak éhesek a zsűrizett borok kóstolása mellett. Az önfeledt kikapcsolódásról a környékbeli és a helyi amatőr együttesek is gondoskodtak produkcióikkal.

A pogányvári borversenyre összesen 60 fehér és vörös minta érkezett a kistérség 10 településéről, 34 gazdától. A szakértőkből álló zsűri 8 nedűt tartott érdemesnek az aranyéremre, míg 16-nak ezüst, 26-nak bronzminősítést osztott ki, valamint 10-nek oklevelet.
A díjakat a Da Bibere Lovagrend és a Balatoni Borbarát Hölgyek tagjai adták át. Az aranyminősítések közül „Nagy Aranyt” kapott Végvári Kálmán dióskáli szőlőhegyen termelt 2009-es évjáratú Cabernet Franc vörösbora. Ezzel a helyezéssel a dióskáli polgármester maga mögé szorította a versenytársait.
A főzőversenyre 10 csapat nevezett: 1 helyezett: Nemesrádó – Rádói Kapós Fiatalasszony módra. 2. helyezett: Dióskáli Kun csapata – Vadpörkölt. 3. helyezett: Arany Sólyom Íjászegyesület – Szittyapörkölt. Különdíj: Misefai Tóparti Csapat – Paradicsomos répa.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10