Archivum
Foglalkoztatás a falvakban
A Foglalkoztatási Információs Pontok (FIP) hálózata 32 tagúra bővülve immár negyedik éve működik 111 települést bevonva ellátási körébe. E program tapasztalataira építve a helyi közösségek önkormányzati, nonprofit szervezeti hátterével, valamint a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ támogatásával a FIP hálózat kiépülhetett szerte a megyében – hangzott el a hálózat tevékenységét értékelő évközi konferencián Zalaegerszegen.
A tanácskozás a FIP hálózat működésének új szakaszát is megnyitotta azzal, hogy 29 munkatárs átvehette az oklevelet a sikeres vizsgákat követően. A tanfolyamon megszerzett tudásuk és képzettségük nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ismert és elismert szolgáltatásként működjön tovább a foglalkoztatási pontok hálózata, mondta Gyökeres-Kiss Adrienn, a Zalai Falvakért Egyesület FIP-koordinátora.
A FIP hálózat munkatársai az elmúlt fél éves munkájuk során a következő eredményeket érték el a munkakörükben illetve a helyi közösségben végzett feladataik során: 6.797 ügyféleseményt dokumentáltak, melyek során 310 ügyfél helyezkedett el; 62 közösségi kezdeményezést indítottak el, 49 pályázat előkészítésében, megírásában működtek közre, valamint 20 olyan pályázat megvalósításában vettek részt, melyek a foglalkoztató szervezetüknél valósultak meg. Emellett számos rendezvényen képviseltették magukat a munkatársak, miközben a FIP szolgáltatásainak ismertté tétele érdekében a helyi sajtóval széles körű kapcsolatot alakítottak ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről