Archivum
Új ruhában az óvoda
Megújult, megszépült külsőt kapott Miháldon az óvoda, miután az épület felújítására benyújtott pályázat támogatást kapott az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól. A szaktárca nyolcmillió forinttal segítette a 10,5 millió forintba kerülő beruházást, mondta el lapunk érdeklődésére Mándó Tibor, Miháld polgármestere.
Miháld: összefogtak az intézményért
– A megkopott külső falak szigetelése és színezése, valamint az elavult ablakok cseréje már régóta esedékes volt. Az idő idén érkezett el a cselekvésre, így belefogtunk a Zalakomári Óvoda Miháldi Tagóvodájának rekonstrukciójába, melynek 2,5 millió forintos önrészét Sand, Miháld és Pat önkormányzata gyermeklétszámtól függően vállalta magára.
A munkálatok során akadálymentesítést is megvalósítottunk. A kivitelezés körüli teendőkben az Út a munkához programban foglalkoztatottak is besegítettek. A folytatásban a körjegyzőség épületét szeretnénk megújítani. Az integrált közösségi szolgáltató tér címet elnyertük, most arra várunk, hogy a kivitelezésre benyújtott pályázatunkról is kedvező döntés szülessen.

Óvodánk 42 kisgyermeket nevel, míg alapítvány fenntartású iskolánkban 100 diák tanul. Büszkék vagyunk arra, hogy mindkét intézmény helyben van, az itt élő valamint a környező falvakban élő gyermekek saját illetve ismerős településen nevelődhetnek, tanulhatnak. A helyi foglalkoztatás szempontjából is fontosak az intézmények, mert önkormányzatunk általuk tud biztosítani munkát több helyi lakosnak. Mindez sokkal nagyobb érték annál, minthogy ne tegyünk meg mindent megmaradásáért.
A foglalkoztatás hiánya a falvakban is gond, amelynek csak egyik oka az alacsony iskolázottság. Falun élni sosem volt könnyű, de a lakosok háztájival és kiskerttel ellátták magukat. Ma már nincs ez mindenhol így, ami szintén tetézi az egyébként is nehéz körülmények között élők problémáját.
Ezért kellene ösztönözni önfenntartási képességre a vidéki lakosságot, a foglalkoztatás növelése érdekében pedig a helyi (a hazai) kis- és középvállalkozásokat támogatni. Ha ugyanis, minél több a munkahely, akkor minél kevesebben szorulnának közmunkára, melynek valójában gazdasági termelőértéke nincs, fejtette ki véleményét Mándó Tibor.

A polgármester továbbá elmondta, a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása az Út a munkához program eszközfejlesztésére nyert támogatást, így hamarosan Miháld is megkapja az igényelt munkaeszközöket. A társulás hamarosan pályázatot nyújt be a kistérség települési buszváróinak egységes felújítására, ha eredménnyel járnak, Miháldon három buszmegálló újulhat meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről