Archivum
Pályázati lehetőségek kisvállalkozásoknak
A mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatásokról szóló tájékoztatás állt a foglalkoztatási fórum középpontjában, melyre a Pacsai Kistérségi Koordinációs Iroda invitálta az érdeklődőket. A május 3-i rendezvényt a paktum az Életút „Közép-Zala Paktum“ Partnerség a pacsai kistérségben a foglalkoztatási helyzet javításáért (TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0031) nevű pályázat keretében szervezték meg.
Foglalkoztatási fórum Pacsán
– A paktum tevékenységében fontos szerepet töltött be a munkaerő-piaci és pályázati információk átadása a térség foglalkoztatásának bővítése érdekében. Amikor a kis cégek termékeik értékesítésének gondjaival küszködnek, a remélt változás nem az egyik napról a másikra köszönthet be – hangsúlyozta a befejezéséhez közeledő projektet értékelve Vigh László országgyűlési képviselő, a paktum irányítócsoportjának elnöke (a képen jobbra).
Kiemelt jelentőségűnek nevezte a Pacsán tartott első állásbörzét, ahol több mint száz állásajánlatot kínáltak. De mindössze 5-6 kelt el belőlük, amiből látszik, hogy baj van a munkavállalói akarattal. A kormánynak eltökélt szándéka, hogy visszavezesse az embereket a munka világába. Ezt a célt szolgálja a munkanélküli ellátások új szabályozása, tette hozzá.
Az emberek jogos elvárása a tisztességes megélhetés, gyerekeik felnevelésének és taníttatásának biztos lehetősége. Ehhez azonban gazdasági fejlődés is szükséges. A gazdaság felpörgetésének szándéka azonban változásokat sürget. Dolgozunk azon is, hogy helyi piacok nyílhassanak a falvakban, ahol bárki árulhatja terményét, mondta el Vigh László, aki méltatta a baromfifeldolgozó létesítését a térség foglalkoztatási helyzetének javítása szempontjából.
A rendezvényen Horváth Csaba Géza, a GoodWill Consulting Pályázati Tanácsadó Kft. munkatársa tájékoztatta a jelenlévőket az Új Széchenyi Terv már megjelent pályázati kiírásairól valamint tervezeteiről. A kis- és középvállalkozások technológiai, telephely-fejlesztési és új termékekre vonatkozóan innovációs fejlesztéseket hajthatnak végre egy-egy támogatás elnyerése által.

A tanácsadó kiemelten szólt a kombinált mikrohitel lehetőségéről, mellyel a működő kisvállalkozások mellett újonnan alapuló cégek is támogathatók. Emellett az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) mikrovállalkozásokat érintő támogatásáról is szó esett, melyre június 15-től július 15-ig lehet pályázatot benyújtani.
Készítik a paktumzáró kiadványt, mely tizenhat oldalon mutatja be a projekt tevékenységét, programjait és közreműködőit, valamint a térség vállalkozóit. Ezerötszáz példányban jelenik meg a füzet, melyből számos példányt a települések lakosai kapnak. Jelenleg a paktum záró konferenciájának előkészületein dolgozunk, mely május 27-én a felsőrajki kultúrházban lesz, mondta el dr. Csikós Andrea Dóra projektmenedzser.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10