Archivum
45 milliót költöttek rá
Surd község 38,2 millió forint támogatást nyert a község belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerének rekonstrukciójára a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által az ÚMFT NYDOP keretén belül kiírt vízrendezési tárgyú pályázatán. Az örömteli kijelentést Kanász János, a falu polgármestere tette a november derekán tartott avatóünnepségen, ahol ünnepélyes keretek között, a megye, Nagykanizsa és a falu elöljáróinak képviseletében adták át az EU támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 45 millió forint felhasználásával sikeresen megvalósított projektet.
Felújították Surd csapadékvíz-elvezető rendszerét
Mint azt a második településvezetői ciklusát nemrég elkezdő polgármester az ünnepségen jelezte: végre sikerült felújítani az önkormányzati tulajdonban lévő vízelvezető árkokat. Az árkok oldalára és aljára is beton burkoló lapok kerültek, levezető vápákat alakítottak ki, hogy a főutat elkerülje a domborzati viszonyok miatt megjelenő csapadékvíz.
Tóth Gábor, a Nyugat Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség programigazgatójának összegzése szerint az elmúlt években harmincnál több település kaphatott 3,5 milliárd forintnyi támogatást vízelvezetési problémák orvoslására, köztük a dicséretet érdemlő Surd, aki ügyesen aknázta ki a pályázatban rejlő lehetőségeket. A negyed éve kezdődött beruházás terveit Rencz Attila (Szelence Bt.) készítette, a minőségi és határidőre elkészült kivitelezésért pedig a Prizma 1999. Kft. munkatársainak és vezetőinek mondtak köszönetet.
Kanász János az elmúlt időszak sikeres pályázati eredményeit számba véve tett említést a biztonságos környezetben épült modern játszótér építéséről, a 25 gyermek nevelését felvállaló napköziotthonos óvoda rekonstrukciójáról. Zajlik a művelődési ház tetőterének beépítése, a már meglévő helyiségek átalakítása. Jövőre megtörténik a Kastély-tér útburkolatának teljes felújítása, a bevezető út kétsávos lesz és járda is épül. A falu a megnevezett öt projekt kivitelezésére több mint 160 millió forint pályázati forrással gazdagodott.
A karácsonyfa őshazájaként is emlegetett, Zala megye déli részén, festői dombos, erdős vidéken található község szorgalmas lakói kihasználva a zalai időjárás és talajviszonyokat zömében fenyő, azaz karácsonyfa-termesztéssel foglalkoznak. A falu négy pontján a közelmúltban közterület-felügyelő kamerákat szereltünk föl, hogy elriasszuk a nagy kárt okozó fenyőtolvajokat.
A mintegy negyventagú helyi polgárőr közösség folyamatos, non-stop járőrszolgálatot ad a rendőrséggel közösen. Anyagi erejéhez mérten a szomszéd községek (Liszó, Nemespátró, Belezna) is több tízezer forinttal támogatják a rendőrautók üzemanyaggal való feltöltését, mi erre a célra félszázezer forintot szavaztunk meg. Napirenden tartjuk a hegyi utak burkolását, és a falu egyetlen infrastrukturális hiányosságának: a szennyvízelvezetés problémájának végleges megoldását és a turizmus fejlesztését is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan