Archivum
Jó eredmény csak minőségi vetőmagról
A keszthelyi Agrokem Kft. január végén hagyományos helyszínen, az Alsópáhoki Kolping Családi Hotel rendezvénytermében, mintegy negyven fő részvételével, a legnevesebb hazai vetőmagforgalmazó cégek képviseleteinek jelenlétében, 19. alkalommal tartotta meg szakmai továbbképző fórumát, melyen ismételten bemutatta minőségi vetőmagkínálatát a vetőmagkereskedelem, fajtaképviselet, vetőmagtermeltetés, nemesítés, terménykereskedelem és szántóföldi növénytermesztés területén élen járó Saatbau Linz Hungária Kft.
Bemutatta fajtaválasztékát a Saatbau-Linz Hungária Kft.
Mint azt Polgár Ákos, a társaság területi képviselője elmondta, anyavállalatuk Ausztria majd 60 évvel ezelőtt megalapított, legnagyobb vetőmagnemesítéssel és termeltetéssel foglalkozó szövetkezete, amelyik töretlenül növekszik úgy a nemesített fajok és fajták számában, mind a termelés volumenében.
A vetőmagnemesítés fő irányvonala a kukorica, a gabonafélék és a fehérjenövények, így a legfőbb kultúrákban mindenütt hathatós megoldást tudnak kínálni. A cég csaknem két évtizede Magyarországra is kiterjesztette tevékenységét: a térségünkben a nemesített vetőmagok a helyi viszonyokra adaptálva képesek garantálni a biztos eredményeket.
Részt vesznek kereskedelmi programokban, és segítenek az integrátoroknak a terményértékesítésben. A honi termelők már nem csak az osztrák búzák kiválóságát ismerhették meg, de a kukorica, napraforgó, repce, szója, tavaszi árpa tekintetében is sikerrel bizonyítanak, mert minden gazdálkodónak kiváló terméseredménnyel, nagy betegségellenállással és jó alkalmazkodóképességgel rendelkező fajtákból kialakított termékszortimentet tudnak kínálni.
A cég egyre nagyobb sikere annak is köszönhető, hogy a vevők és partnereik részére különlegesnek mondható, intenzív termesztési technológiákat is képesek kiajánlani. Az alsópáhoki fórumon egyebek között bemutatást nyert a piacon egyedülálló technológiával készített, legnagyobb tisztaságú és legnagyobb élő koncentrációt elérő, minőségi kultúrával kezelve forgalomba hozott szója vetőmagok széles skálája.
Mint a szakember hangoztatta: fajtáik az igen korai éréscsoportba tartoznak. Virágzásuk elkerüli a légköri aszályos időszakot, betakarításuk pedig lehetséges a csapadékos őszi periódus előtt. Jó a betegségellenállóságuk, kiváló az állóképességük, nagyon magas a fehérjetartalmuk, és persze a hüvelyenkénti bő magtermés is garantált.
A Kent, Essor, London, Cardiff és Bristol fajtanevű termékek közkedveltségét a rendkívüli megbízhatóságának köszönhetik. Utóbbi jellemző a 2010-es, intenzív termesztésre kiválóan alkalmas kukorica fajtaajánlatukra is. Egyes fajtákkal akár rekord termésszint is elérhető. A magas szemtermés jellemző a Realli CS, Muzi CS, Es Senzor, Ginko és Pandoso fajtákra is.
A fajtákkal kapcsolatos bővebb információ:
9400 Sopron, Táncsics major, Telefon: 99/513-401, Fax: 99/513-402, www.saatbaulinz.at
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről