Archivum
A szója az idei sikernövény
Az új esztendő – hasonlóan az előzőekhez – a háromnapos téli továbbképző tanfolyammal kezdődött a keszthelyi Agrokem Kft.-nél. Az alsópáhoki Kolping Hotelben tartott szakmai rendezvényen elsősorban azokról a növénykultúrákról és termesztéstechnológiákról esett szó, melyeket már az elmúlt évben is népszerűsítettek integrátori körük termelői között.
Az Agrokem Kft. téli továbbképző tanfolyamán
– A magas fehérjetartalmú búza, repce, szója, ez az a három növény, melyek minél nagyobb vetésterületen való termesztésére biztattuk a gazdákat a tavalyi évben. Az elképzelés eredményesnek bizonyult, hiszen ezeket a terményeket stabil árakon lehetett értékesíteni. A felvásárlási árak ugyan ezeknél is ingadoztak, azonban akkora visszaesést nem produkáltak, mint más növénykultúráknál, a kukoricánál, valamint a napraforgónál – mondja érdeklődésünkre Simonfalvi Elemér, az Agrokem Kft. ügyvezetője.

– Mindezek miatt helyeztük a hangsúlyt idén is e három növénykultúrára. Úgy látjuk, hogy az idei év slágernövénye a szója lesz, itt Zala megyében is. Ennek egyik oka, hogy az új agrár-környezetvédelmi gazdálkodási célprogramra pályázó termelőknek kötelezővé válik a pillangós növények meghatározott vetésterületen való termesztése. Az elmúlt hat évben úgy a fajtára, mint az alkalmazott technológiára sikerült már bevezetnünk egy olyan szójafajtát, mely jó biztonsággal terem és jól is értékesíthető.
Mindez megmutatkozik a hajlandóságban is, korábban csak 50, idén azonban már kétezer hektáron akarnak szóját – melynek terméshozama meghaladja a három tonna felettit hektáronként – termeszteni a gazdálkodók. A termény nagy részét a két megyei feldolgozóban értékesítjük, illetve Baranyában az Olajos Termelői Csoport Országos Szövetségének köszönhetően, valamint Ausztriában.
– A három favorizált növénykultúra közül azért továbbra is a repce a vezető a vetésterület nagysága és a kedvező értékesítés tekintetében egyaránt. Tavaly 80 ezer forint körüli áron vásárolták fel, most pedig 76-77 ezer forintot is adnak a repcéért a külföldi piacokon – vette át a szót Babocsay Zsuzsanna ügyvezető.
– Az olaszországi feldolgozóknak köszönhetően egyébként már most tudunk piacot biztosítani a repcének. Sajnos hazai feldolgozása továbbra sem megoldott az olajos növénynek. A minőségi búza termesztéséről is már sok megfontolandó tapasztalatot szereztünk. A kalászos növény rendkívül tápanyagigényes.
Mivel tavaly a műtrágyaárak az egekbe szöktek, partnereink nagy része nagyon kihegyezte mennyiségét. A takarékosság néhány esetben visszaütött, amely miatt az elvárt magas fehérjetartalmat nem sikerült elérni.
Ez kissé megmutatkozott a felvásárlási árban, ami a kiváló minőségű búzák esetében 40 ezer forint fölötti volt tonnánként. Az Antonius búza egyébiránt hektáronként 6 tonna körüli terméshozamot produkált az elmúlt évben, ami dicséretes teljesítmény. Kizárólag külföldi piacokon értékesítjük.
Az Agrokem Kft.-nél felkészültek arra is, hogy teljesítsék gazdálkodóik termeléshez kötődő egyéb elvárásait. Simonfalvi Elemér elmondta, tavaly növekedő finanszírozási igény mutatkozott, a finanszírozási hajlandóság ellenben csökkent a bankok részéről.
A pénzintézetek idén sem mutatnak nagyobb hajlandóságot a hitelezésre. Az Agrokem Kft. nagy szerepet vállal a finanszírozásban, ezért idén is hatékony közreműködőként próbál eleget tenni mind a termelői elvárásoknak, mind pedig a szigorú banki hitelfelvételi előírásoknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10