Archivum
Wass Albert 25 órán át
A Kölcsey-gimnáziumban a diákok és tanárok, valamint a város közéleti szereplői kezdték azt a 25 órán át tartó felolvasást, mely a sokáig méltatlanul mellőzött, de napjainkban egyre elismertebb erdélyi magyar költő, Wass Albert írásaiból válogatott.
A program, melynek szervezője a Zalaegerszeg–Marosvásárhely Baráti Társaság Egyesület és az Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület délután hatkor a Szent László Utcai Óvodában fejeződött be.
– Marosvásárhelyen már három éve megtartják ezt a felolvasást, Zalaegerszeg az idén csatlakozott először – mondta dr. Hóbor Erzsébet, a baráti társaság elnöke, az est háziasszonya.

– A csodálatos ötletet a Kárpát-medencében több helyen is megvalósították, így fedeztük fel mi is ezt a kezdeményezést, és valósítottuk meg Tibola Katalin tanárnő jóvoltából, aki az egyesületnek is tagja és a Kölcsey-gimnáziumban tanít.
A felolvasáson többek között részt vett dr. Gyimesi Endre polgármester, Török Zoltán és Balaicz Zoltán képviselők, Besenczy Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója, Szűcs Gergely, a Kölcsey-gimnázium igazgatója és számos verset kedvelő, a szépre és hazafiasságra érzékeny, amúgy a média számára „névtelen” városlakó. Köztük volt, aki éjszakai műszakból hazatérve értesült a programról, és néhány oldalnyi próza felolvasásával járult hozzá a maratoni irodalmi élményhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10