Archivum
Sörnapok a Dísz téren
A fesztivál díszvendége a Cseh Köztársaság lesz; a nagykövetség delegációja már május 9-től kitelepül a Dísz térre. Az általuk szervezett kulturális és gasztronómiai programokról Lukács Ladislav számolt be.
Mint mondta: egy évvel ezelőtt határozták el, hogy idén ellátogatnak a zalaegerszegi rendezvénysorozatra. A nagykövetség, az úgynevezett Cseh napok keretében immár tizenegyedik alkalommal mutatkozik be Magyarország egy-egy megyéjében. Céljuk, hogy minél több helyen hirdessék Csehország turisztikai értékeit, kulturális sokszínűségét. Az Egerszeg Fesztiválon, az Art Moziban cseh filmhét, a Dísz téren pedig sörnapok várják az érdeklődőket.
Ez utóbbin hat cseh sörfőzde mutatja be az ország tradicionális italát. Concordia címmel a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben sor kerül csehországi magyar képzőművészek kiállítására is. A Hevesi Sándor Színházban régi cseh képeslapokból nyílik majd tárlat. A város napján pedig a nagykövetség kereskedelmi osztályának és a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának a szervezésében „Cseh Köztársaság – az Ön üzleti partnere” címmel szakmai konferenciát szerveznek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan