Archivum
Pozitív lista és fogyasztóbarát embléma
Azok a kereskedelmi egységek, amelyek a jogszabályoknak megfelelően működnek, a jövőben felkerülhetnek egy úgynevezett pozitív listára. Ez a lista nyilvános lesz. Célja elsősorban az, hogy a példaértékűen működő szolgáltatók, kereskedelmi egységek ezáltal biztosítottak lesznek a kiemelt fogyasztói bizalomra – mondta a sajtótájékoztatón Rigó Csaba, a Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.
A pozitív lista kulcsfontosságú a vállalkozások, a fogyasztók sőt a fogyasztóvédelemben dolgozók számára egyaránt. A sajtóban is többször hangoztatott tény, hogy nem a szankciók gyarapítása az elsődleges cél, hanem a prevenció, a megelőzés. Ezt is szolgálja egy olyan lista bevezetése, melynek segítségével a pozitív példa, mint értékadó lehet jelen a magyarországi kereskedelmi piacon – fogalmazott Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója.
A Zala Megyei Kormányhivatal is örömmel értesült arról, hogy a hazai fogyasztóvédelem egy újfajta, az európai normákon alapuló irányba mozdulhat el. Ennek központjába a már több fórumon nyilvánosságra hozott ügyfélközpontúságot, vállalkozóbarát szemléletet állítja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság új vezetése, amely tökéletesen egybevág a Zala Megyei Kormányhivatal által támasztott célkitűzésekkel, elvárásokkal – hangsúlyozta Rigó Csaba kormánymegbízott.
A pozitív listán szereplő vállalkozások, egységek a későbbiekben jogosultak lesznek majd a "fogyasztóbarát embléma" használatára is. Ezen embléma alapján a fogyasztók akkor is pontosan tájékozódhatnak az adott egység megbízhatóságáról, hogyha korábban nem ismerték az adott vállalkozást, szolgáltatót, kereskedőt – mondta a főigazgató.
A Zala Megyei Kormányhivatal örömmel értesült arról is, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság új vezetésének jövőbeni tervei között kiemelt hangsúlyos feladatként szerepel a határ menti és regionális együttműködések kiszélesítése. Közismert tény, hogy Zala kitűnő kapcsolatot ápol a szomszédos országokkal, Szlovéniával, Horvátországgal és a közeli Ausztriával, így a zalai törekvések ebben a tekintetben is összecsengnek a hatóság elképzeléseivel – zárta le a sajtótájékoztatót Rigó Csaba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10