Archivum
Parkolóavatás
Térköves parkolót és megszépült környezetet kapott a Landorhegyi út 22/B ház lakóközössége. A 11 millió forintos beruházást, mely során 25 autót befogadó, aszfaltos parkoló kiépítése, új közvilágítási oszlopok kihelyezése, járdaátépítés és vízelvezető rendszer rekonstrukciója valósult meg, december elején avatta fel dr. Gyimesi Endre polgármester, Panácz Antal, a településrészi önkormányzat vezetője és a tervező cég képviselője.

Ezzel tovább nőtt a környék azon házainak sora, melyhez rendezett parkoló tartozik. Nemcsak erre, hanem a közlekedésre és a közbiztonságra is kellő figyelmet fordít Panácz Antal, akinek munkáját ez alkalomból is megköszönte a polgármester. A mostani beruházás miatt 15 fa került kivágásra, melyek pótlására mielőbb módot kívánnak találni. Egyben remélik, hogy a szomszédos 22/A házban lakók parkolási problémáinak megoldását a mostanihoz hasonló avatással ünnepelhetik jövőre, fogalmazták meg a jelenlévők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10