Archivum
Nyílt nap tanároknak
Sajátos nevelési igényű tanulókkal való plusz foglalkozási lehetőséget biztosít az a pályázat (KOMP), mellyel többek között a Ganz–Munkácsy szakiskolai képzése él, immár második éve. Az alkalmazott módszereket nyílt nap keretében mutatták be a közelmúltban az ország különböző pontjairól érkezett kollégáknak.
A hátrányos helyzetű diákokért
A vendégek, akik a maguk településein (Sajószentpéter, Miskolc, Esztergom, Nyíregyháza, Zalaegerszeg) szintén hasonlóan hátrányos helyzetű diákok nevelésével foglalkoznak, megismerkedtek a Munkácsy-iskola műhelyeivel, néhány projektjével, megtekintettek egy divatbemutatót és egy bemutatóórát. Ez utóbbi alkalmával a 10 k osztály diákjai Kővári György vezetésével egy üzemlátogatást feldolgozó órát demonstráltak.
– Tavaly kezdődött ez a pályázati lehetőség. A tanulók a gépészeten belül választhatnak a szerkezetlakatos és a forgácsoló szakma közül. Ennek eldöntését segítjük a tanév során öt üzemlátogatással és azokat feldolgozó órákkal – mondta Kővári György. A diákok nemcsak a látott munkafolyamatokat és a használatos szerszámokat, hanem az egész munkakörnyezetet mérlegelték (szó szerint is, a mérleg két nyelvére helyezve a pozitív és negatív vonásokat). Így válhat számukra könnyebben eldönthetővé, hogy az adott szakma és az adott munkahely megfelel-e az elvárásaiknak.
– Arra törekszünk, hogy a tanulók egyéni képességeit felmérjük, a pályára való alkalmasságot tudatosan fejlesszük, és utána kövessük a munkába állást követően az egykori diákokat – mondta Vargáné Bérczes Bernadett igazgató. – Ezzel a szakiskolába járó, mentális, családi, szociális problémákkal küzdő és a sajátos nevelési igényű, akár fogyatékos diákok számára pluszt tudunk nyújtani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10