Archivum
MSZP: Kifogásolt döntések
A szocialista frakció nem ért egyet a közüzemi díjak emelésének mértékével. Azt szerették volna ugyanis, hogy 2010-ben a 2009-re meghatározott díjak maradtak volna. A közgyűlés tavaly – jelentősen – közel 20 százalékkal emelte meg a közüzemi díjakat, illetve a lakosság már elérte fizetőképességének határát, indokolta álláspontjukat Tarr Ervin szocialista frakcióvezető-helyettes a közgyűlést követő sajtótájékoztatón.
A parkolási díjak 11 százalékkal kerülnek többe jövőre, mint az idén. Ezzel kapcsolatban javasolták az üzemeltetőnek, ha már árat emel, akkor tegye ingyenessé a szombati parkolást a városban, ami egyébként is térítésmentes az Egerszeg-kártyával rendelkezőknek. Sajnálják azt is, hogy a köztemetés egyes szolgáltatásainak árai 25 százalékkal emelkedtek. Tarr Ervin a költségvetési koncepcióról is elmondta a szocialista frakció véleményét.
Szerintük elegendő lett volna a 2009. évi 462 millió forint tervezett működési hiánnyal számolni 2010-ben, de javaslatuk helyett a közgyűlés a jövő évi költségvetésben 737 millió forint hiány betervezését fogadta el. Szerették volna elérni a költségvetést terhelő egyéb kiadások felülvizsgálatát, hogy az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatai ne szenvedjenek csorbát, tette hozzá.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10