Archivum
Megújult utakon
A helyi általános iskolások részvételével biciklis ügyességi versenyt is tartottak Andráshidán a Gazdaság és Novák Mihály utca közelmúltbeli avatásán. A kerékpározás mindazonáltal nagy körültekintést kíván, mivel ez a két utca bonyolítja le a legnagyobb forgalmat Zalaegerszeg településrészén. Az úttestek elhasználtsága miatt vált szükségessé a rekonstrukció, melyre 18 millió forintot költött a város.
– A beruházás megvalósításáért köszönet illeti az önkormányzatot, de legnagyobb hálával azonban az itt élőknek tartozunk, akik türelemmel viselték a rossz útviszonyokat és a kivitelezés kellemetlenségeit – hangsúlyozta ünnepi beszédében Gyutai Csaba alpolgármester, a településrész képviselője.

A fejlesztés részleteiről elmondta, a csapadékvíz-elvezetés és a szegélyépítés mellett 550 méter hosszan látták el új aszfaltburkolattal a Gazdaság utcát. Erre 10,5 millió forintot, míg a Novák Mihály utca felújítására, új aszfaltburkolatára 7,5 milliót fordítottak. Két kisebb utca felújítása van még hátra, valamint a járdák rekonstrukciója, mely beruházásokra ugyancsak forrást remélnek az önkormányzattól, tette hozzá.
– Nincsenek könnyű helyzetben a helyhatóságok, ezért is fontos, hogy a megvalósított fejlesztéseket, a létrehozott értékeket még jobban megbecsüljük – hangoztatta dr. Gyimesi Endre polgármester.
Az ünnepség az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület műsorával folytatódott, majd kerékpárra pattantak a fiatalok, hogy időre teljesítsék az akadálypályát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10