Archivum
Közrendvédelemmel a vandálok ellen
A visszafogott költségvetés ellenére jutott pénz számos hangulat- és közérzetjavító beruházásra a belvárosi 8-as számú választókörzetben – összegezte az idei év eddigi munkáit Zsuppányi Gyula önkormányzati képviselő.
Felújítások a Vizslapark környékén
Ami a körzetben lévő intézményeket illeti: a Mikes Utcai Óvoda rekonstrukciójának támogatásával – melyhez a szülők is nagymértékben hozzájárultak – megújultak a mosdók és a vizesblokkok, illetve az épület homlokzatának felújításához is biztosítottak keretet.
A Csány-szakközépiskola régi épületének homlokzatfelújításához mintegy 500 ezer forintos támogatást nyújtottak, így ez a szárny is megszépült. A képviselő elmondta: több út, járda és tömbbelső is megújult az elmúlt hónapokban.
A Vizslaparki út 1–5. számú háznál (volt cserépkályhagyár mellett) a lakók védelme érdekében nem lehet ezentúl autóval áthaladni a házak előtt a Vizslaparki út irányából. Ezen a részen sor került továbbá szennyvíz-rekonstrukcióra, valamint járdafelújításra is.
Folytatódott a belváros legnagyobb parkja körül a parkolóépítés. A beruházás 2. ütemeként a „kis” Vizslapark mellett 35 új parkolóhely került kialakításra. A Jókai utca közvilágítása nagyon gyenge volt, örömteli, hogy megvalósult a világítótestek felújítása, korszerűsítése – folytatta Zsuppányi Gyula.
A képviselő a további tervekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott: folyik a Márka presszó és az idősek otthona (egykori bölcsőde) melletti parkolók építése, illetve az Arany János utca–Márka presszó–Jókai utca– Platán sor tömb közterület-rendezése, parkosítása. A tervek elkészültek, és a szükséges pénzösszeg is rendelkezésre áll.
Elkészült továbbá az Ady és Kisfaludy utcai csomópont átalakításának terve is. Az elképzelések szerint a jövőben körforgalommá alakulna a kereszteződés.
„Még ebben az évben szeretnénk kicserélni a Vizslapark régi bútorait. A padokat, asztalokat rendszeresen használják szülők, gyerekek, így fontos, hogy biztonságos és szép környezetben pihenhessenek, játszhassanak”.
A körzet közbiztonságával kapcsolatban a képviselő elmondta: a rendőrök gyors intézkedésének, valamint a polgárőrök folyamatos munkájának köszönhetően sikerült megfékezni egy, a Vizslaparkban randalírozó csoportot. Bíznak abban is, hogy az országos közrendvédelmi program – mely erősíti a belvárosi járőrszolgálatot – megoldást jelent a szatírok és a vandál fiatalok rongálásai ellen is.
Zsuppányi Gyula úgy tájékoztatott, hogy még az idén szeretnék folytatni a körzetben már 80 százalékban megvalósult útfelújítási programot. A Batsányi, Mikes, Botfi, Gárdonyi utcák rekonstrukciója az önkormányzat által már rangsorolt többi városi felújítás között előkelő helyen szerepel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10