Archivum
Kapcsolódni az Új Széchenyi Tervhez
Elfogadta a közgyűlés a Zala Megyei Önkormányzat 2014-ig szóló gazdasági programját, amely meghatározza azokat a célkitűzéseket, feladatokat, amiket a költségvetési lehetőségekkel összhangban meg kíván valósítani a következő években. Természetesen figyelembe véve az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatainak biztosítását, fejlesztését. A program tartalmazza különösen a fejlesztési elképzeléseket, a munkahelyteremtés feltételeinek elősegítését és egyes közszolgáltatások színvonalának javítását. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – a gazdasági program legfontosabb elemeit ismertetjük.
A megyei közgyűlés gazdasági programjáról
A megyében szükséges területfejlesztési feladatokhoz szükséges forrásokhoz való hozzáférésben változást hoz az Új Széchenyi Terv. A stratégiai irányok egyértelműen a gazdaságélénkítés és a munkahelyteremtés. A kormány szándéka szerint teljes egészében uniós forrásokból finanszírozzák a programot, melynek elsődleges célja a kis- és középvállalkozások valamint az önkormányzatok forráshoz juttatása az egészségipar, a zöldgazdaság-fejlesztés, a foglalkoztatás, az otthonteremtés. Zala megye települései számára továbbra is a pályázatok nyújtotta lehetőségek, biztosíthatják a lehető leghatékonyabb fejlődést.
A területfejlesztés területén a programban szerepel többek között, hogy meg kell valósítani a 76-os és 86-os számú főutak teljes Zala megyei szakaszának 11,5 t-s burkolaterősítési munkálatait, valamint Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz, Zalalövő és Fenékpuszta elkerülő útjainak megépítését. Fontos cél továbbá a megyében az országos és térségi jelentőségű kerékpárutak meglévő elemeinek hálózattá alakítása.
A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütemének megépítésével – 7,3 milliárd forintos beruházással – a megye legnagyobb kiemelt állami beruházása valósul meg a Balaton vízminőségének, a Kis-Balaton természetvédelmi és ökológiai értékeinek védelme érdekében. A siker érdekében élni kell a megye nemzetközi együttműködéseiben megjelenő, a területfejlesztést szolgáló újfajta jogi forma, az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) nyújtotta lehetőségekkel.
Fontos célkitűzés, hogy az elérhető forrásokból a megye szereplői legalább terület- és lakosságarányosan szerezzék meg a támogatásokat. A kínálkozó lehetőségeket akkor lehet a legjobban kihasználni, ha a megvalósítás érdekében minél több szervezet összefog. A megyei önkormányzat jórészt pályázati források felhasználásával tudja az általa fenntartott intézményeket fejleszteni, működési feltételeiket javítani.
A turizmus területén a megyei önkormányzat segíteni szeretne abban, hogy a turisztikai lehetőségeket Zalában még jobban ki tudják használni. A program kiemelten foglalkozik a Zalavári Történelmi Emlékpark továbbfejlesztésével, valamint szeretnék megteremteni a Göcseji Falumúzeum infrastrukturális hátterét, amely a további fejlesztések alapját képezi.
Az egészségügyi ellátás területén három jelentős beruházás is megvalósulhat a következő években. Ezek közül a legfontosabb, hogy megkezdődött a sürgősségi centrum kialakítása, valamint hogy pályázatot nyújtottak be a kardiológiai és szívsebészeti centrum kialakítására is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10