Archivum
Jókai Anna a félelemről
A Zalai Mentálhigiénés Egyesület előadás-sorozatra invitálja a lelki egészség iránt érdeklődőket. A havi rendszerességű összejövetelek helyszíne a Mentálhigiénés Központ. A program november 9-én indult Jókai Anna Kossuth-díjas író estjével, aki „Ne féljetek” című regénye kapcsán beszélt a méltóságban megélhető öregkorról és az általa vallott spirituális realizmusról.
Jókai Anna saját életpályája felidézése során elmondta, nem lett egyből író, de az azt megelőző foglalkozások sokat segítettek az élet feltérképezésében, amiből meríteni tudott. Számos, nehéz élethelyzet után vallja, a kapott lehetőségekkel megpróbált jól gazdálkodni. Első könyvei a világ elleni haragját tükrözik, a hazugságot, boldogtalanságot emelik ki. Később ez a látásmódja változott.
A „Ne féljetek”-ben négy ember történetén keresztül az öregedés és a halál kerül bemutatásra, mintegy halálfélelem elleni orvosság, egyfajta beavató út, segítség a méltó időskori élethez és magához az elmúláshoz. Ez utóbbinak is jelentősége, értelme van, mint minden fájdalmunknak az életben, mellyel a világ szenvedéseit enyhíthetjük, vallja a szerző.
Mindezt megfeszített akarattal, mert az öregség nem nyugalom, „magot nevelni a hervadásban csak a növénynek egyszerű”. Az idős embernek meg kell találnia magában a fényt, hogy a küzdelmes élet elején álló fiataloknak azt sugározni tudja. Mert az öregedő ember legnagyobb fájdalma, ha azt a többletet, amit az élet során megszerzett, nincs kinek átadni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről