Archivum
Javaslatok fejlesztésekre
Önkormányzati képviselőként és a polgári oldal frakcióvezetőjeként is mindig arra törekedtem, hogy a város hosszú távú fejlődése szempontjából prioritást élvezzenek a nagyobb volumenű beruházások, ezen belül is azok, melyek munkahelyteremtést szolgálnak. Emellett a legfontosabb, hogy a város 16 egyéni választókerületében is megtörténjenek azok a kisebb fejlesztések, felújítások, melyeket az ott lakók is szorgalmaznak – fogalmazott dr. Tóth László, Pózva, Neszele, Nekeresd, Kaszaháza és Ságod (2-es vk.) településrészek önkormányzati képviselője.
Fontos a civil szervezetek támogatása
– Az egyéni választókerületek fejlesztésére 160 millió forint áll rendelkezésre a város költségvetésében, ezt az összeget igyekszünk arányosan felosztani. A kisebb beruházásokra minden képviselő tehetett javaslatot, természetesen azok is, akik pártlistán kerültek a testületbe. Információim szerint közülük csak Szücsné Dóczi Zsuzsa élt a lehetőséggel – mondta dr. Tóth László.
A településrészek idei évi fejlesztéseiről megtudtuk: Pózván a közösségi ház kisebb felújítására kerül sor, és egy autóbuszváró külső részének a cseréje is megtörténik. Neszelén információs jelzőtáblák kihelyezését kezdeményezték, az Aquapark könnyebb megközelíthetősége miatt, mert fontosnak tartják, hogy minden irányból jelezzék a fürdőkomplexumot. Sor kerül a településen út- és járdafelújításra is.
– Nekeresden megtörténik a Virágzómező utca teljes felújítása, és folytatódik az érintett helyeken a csapadékvíz-elvezetés – folytatja. – A „Kékmadár lakópark” lakóinak több észrevételével, problémájával kapcsolatban pedig a megoldásokon gondolkodunk.
Ságodban a Paperdő utca járdájának felújítására kerül sor, és a szennyvízvezeték kiépítése után megsüllyedt út rendbetétele szintén megtörténik. Kaszaházán a Zala lakóparkban élők által felvetett közlekedési és más infrastrukturális problémák megoldásának lehetősége is napirenden van.
Dr. Tóth László a helyi közösségi élet szempontjából kiemelkedően fontosnak tartja a civil szervezetek támogatását. Mint fogalmazott, a városban a helyi sportegyesületek támogatására szeretnének még a költségvetésből pénzt szerezni, mivel ezen a területen az átlagosnál nagyobb a támogatások csökkenése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről