Archivum
Friss kutatásokról
A Magyar Olajipari Múzeum volt idén a házigazdája a kétévente megrendezésre kerülő Zalai Közgyűjteményi Szakmai Napoknak. A könyvtárak, múzeumok és a levéltár munkatársai legaktuálisabb kutatásaikról számoltak be egymásnak.
Közgyűjteményi találkozó a MOIM-ban
A konferencia lényege az, hogy a közgyűjteményekben dolgozó szakemberek konzultálhassanak, találkozhassanak egymással; a dolgos hétköznapokon ugyanis erre kevés a lehetőségük.
A kétnapos szakmai találkozón még nem publikált tanulmányok, kutatási eredmények hangzottak el. Szó esett többek között Nádas Péter író műveinek külföldi fogadtatásáról (dr. Gyenes Imre, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár munkatársa), a hajdanvolt balatoni úttörőtáborokról (Haász Gabriella, Balatoni Múzeum) és a roma közösségek helyzetéről az iparosodó Magyarországon (Kardos Ferenc, Halis István Városi Könyvtár).
Ami a zalaegerszegi legújabb kutatásokat illeti: Marx Mária, a Göcseji Múzeum etnográfusa azt vizsgálta, hogy a DMC fonálgyár mintakönyvei milyen hatással voltak a népi kézimunkára. Megyeri Anna muzeológus egy 1800-as évek második felében élt utazó fényképész – Tömöry Ferenc – életét és munkásságát elevenítette fel. Kapiller Imre levéltáros a 19. században élt zalaegerszegi zsidó házbérlőkről és háztulajdonosokról tartott előadást. Molnár András levéltár-igazgató pedig Zala megye pecsétjének történetét elemezte.
Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója előadásában arról tájékoztatta a kollégákat, hogy milyen nyílt forráskódú – nem feltétlen Windows-alapú – számítógépes programokat tudnak hatékonyan használni munkájuk során.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10