Archivum
Fidesz: megvédik a magyar földet
Az Európai Unió döntésétől függetlenül a Fidesz–KDNP- kormány megvédi a magyar földet, megakadályozza, hogy a külföldiek földet vásárolhassanak Magyarországon – szögezte le zalaegerszegi sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.
Hangsúlyozta: e témában támogatják a szocialisták kezdeményezését, bár ezt már korábban meg kellett volna tenniük. Támogatják, hogy az unió hoszszabbítsa meg a földvásárlási moratóriumot. Ha szükséges, még technikai lehetőségekkel is élnek a föld védelmében.

Dr. Gyimesi Endre, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, céljuk, hogy koalíciós kényszer nélkül kormányozhasson a pártszövetség. Fontosnak nevezte a munkahelyteremtést, az egészségügy rendbetételét, és a közbiztonság garantálását.
Kérdésre válaszolva Semjén Zsolt elmondta: „Szerencsétlen szituáció”, ami a lenti körzetben történt, és bár „Nógrádi László a barátom”, a jövő érdekében a Fidesz jelöltjét kell támogatni. (Nógrádi bejelentette, függetlenként indul az országgyűlési választásokon, így elképzelhető, hogy a két jobboldali jelölt megosztja a szavazókat)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről