Archivum
Féltik az állásukat
A munka nemesít. Hm... mondjuk, aztán a munka világában megélt élményeink alapján reagálunk a ma is sok vitára okot adó magyar közmondásra. Sokféleképpen vélekedhetünk róla, azzal azonban egyetérthetünk, hogy a munka önkifejezésünk egyik nagyon fontos eszköze. Értelmet ekkor találunk benne, persze a megbecsülés és a megfelelő jutalmazás sem hiányozhat. Manapság a munka (már akinek van) gyakorta nem több, mint szimpla túlélésért vívott harc. Időnk, energiánk nagy része rámegy, úgy egészségünk is. A strapát büntetlenül nem úszhatjuk meg, a görögök például lelket megnyomorító tevékenységnek tartották a munkát.
Munkahelyi stressz, avagy pszichoterror
A fokozott mértékű munkahelyi stressz testi-lelki egészségi problémákhoz vezethet. Van-e kiút? Egyáltalán mi védi a munkavállalót? – erről dr. Vargáné dr. Papp Évával, az OMMF Nyugat-dunántúli Munkavédelmi Felügyelőségének munkaegészségügyi igazgatóhelyettesével beszélgettünk.
A 2008. január elsejével módosított munkavédelmi törvény már szabályozza az úgynevezett pszicho-szociális kockázati tényezők felmérésének és kezelésének munkáltatói feladatait. E jogszabályi változás lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy a munkáltatók mennyire figyelnek oda a munkahelyi stressz csökkentésére.
Mindez új feladatot jelent a munkavédelem területén, nemcsak nálunk, de az Európai Unióban is. A témában végzett nemzetközi és hazai felmérések egyébiránt azt mutatják, egyre többen vélik azt, hogy egészségük a munkához kapcsolódó stressz miatt kockázatnak van kitéve.
– Milyen tényezők állnak a pszichés terhelés mögött?
– A munkavégzés elégtelen körülményei, a teljesítménykényszer, a munkahely bizonytalansága, az alacsony bérezés, a rossz munkatársi kapcsolatok egyaránt okozhatnak pszichés terhelést, ami különböző szorongásos, depressziós tünetekben, mint a feszültség, idegesség, krónikus fáradtság, kimerültség érzése jelentkezik először.
A cégek ugyanakkor egyre többet követelnek dolgozóiktól, akik állásuk elvesztése miatti félelemben nem mernek nemet mondani a fokozott terhelésre. A munkavállalóra nehezedő pszichoterrornak mindez egyaránt része. A munkahelyi kockázatértékelésnek és -kezelésnek éppen emiatt valamennyi pszicho-szociális kóroki tényező felmérésére is ki kell terjednie.
– Milyen tüntetekben, betegségekben jelentkezhet a munkavállalók leterheltsége, a srtessznek milyen egészségkárosító következményei lehetnek?
– Mint említettem, a munkahelyi stressz gyakorta pszichés kórképekben jelentkezik először. A gyakori és tartós terhelések és támadások gyomor- és bél- illetve szív- és érrendszeri tüneteket, cukorbetegséget, mozgásszervi panaszokat, izomfájdalmakat, szédülést, verejtékezést okozhatnak.
Bizonyos személyiségtípusú embereknél, akiket hajt a teljesítménykényszer, szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethetnek általában ezek a panaszok. Mások, akiknél nem megfelelő a problémák, az érzelmek kifejezése, daganatos megbetegedésekre hajlamosabbak. Mindkét eredmény komoly aggodalomra ad okot, hiszen ezek a megbetegedések a vezető halálokok hazánkban.
– A stresszel való küzdelmet milyen egészségmagatartások befolyásolhatják?
– A már sokszor hangoztatott egészséges életmód; a helyes étrend, a testmozgás és a nyugodt életritmus befolyásolhatják kedvező irányba. A felpörgetett létforma és munkatempó azonban pont az ellenkezőjét hozza magával, nem beszélve a káros szenvedélyek drámai mértékű emelkedéséről. Ennek kapcsán elgondolkodtató: több felmérésből kiderült, hogy hazánkban sokkal hangsúlyosabb és többeket érintő probléma az alkoholizmus és a gyógyszerfüggőség, mint önmagában a drog.
– Mit tehetnek a munkáltatók?
– A munkaterhelések rugalmas elosztása, tanulástámogatás, a jó vezetői stílust segítő képzések, az egyéni stresszkezelési képességek fejlesztésének támogatása, a munkavállalói káros alkohol- és drogfogyasztás megelőzése, a lelki problémákkal küzdő munkavállalók támogatása – mind-mind olyan vállalaton belül hozott intézkedés, melyet megtehetnek a munkaadók.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről