Archivum
Feléleszteni a zalai élelmiszeripart
Az egykoron virágzó zalai élelmiszeripar már a múlté, azonban a részben még itt maradt szakembergárda – külső szakmai támogatással – keresi a talpra állás lehetőségét.
Közös erőfeszítés a szakma élvonalával
A közelmúltban 50. születésnapját ünneplő, a kevés számú, még működő hazai szellemi bázis egyik legjelentősebbike, az Országos Húsipari Kutatóintézet vezetői, Zsarnóczay Gabriella igazgatónő és helyettese a közelmúltban két alkalommal is a régióban jártak.
Legutóbb az intézettel már 15 éve több területen is szorosan együttműködő, számos szakkiállításon közösen megjelenő Food Office Kft.-vel tárgyaltak a további közös innovációs munka lehetőségeiről, különös tekintettel az élelmiszer-, a hús-, a baromfi- és konzervipari termékek eltarthatóságának, csomagolásának területére.
Mint Farkas Imre ügyvezető igazgató elmondta, közös üzemlátogatáson vettek részt Zalaszentivánon a Mikofami Kft.-nél, ahol a tulajdonosokkal az ottani továbbfeldolgozott termékek – így többek között turistaszalámi, virsli – csomagolásának szebbé, jobbá tételéről tárgyaltak.
Majd Zalaegerszegen dr. Gyimesi Endre polgármesterrel és munkatársaival az élelmiszer-feldolgozásban érdekelt befektetők felkutatásáról, velük a kapcsolatfelvétel lehetőségeiről folytattak megbeszélést, különös figyelemmel arra, hogy az országos húsipari kutatóintézetnek szerte Európában vannak kapcsolatai.
Végezetül ellátogattak a Zala megye ellátásában is érdekelt körmendi Babati és Tsa Kft.-hez, ahol szintén az innovációs lehetőségek feltárása, kiaknázása volt a téma.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről