Archivum
Defibrillátor a városházán
A statisztikák szerint hazánkban évente 20–25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban. A betegek közel 30 százaléka nyilvános helyen lesz rosszul, újraélesztésükre az első tíz percben van a legnagyobb esély. Szerencsére egyre több helyen áll rendelkezésre félautomata defibrillátor, egyre több intézmény dönt az életmentő készülék beszerzéséről.
Tanfolyamot is szerveznek a dolgozóknak

– A zalaegerszegi polgármesteri hivatalban és az önkormányzat Kazinczy téri épületében is megtalálható egy-egy defibrillátor, a készülékeket a portákon helyeztük el – tájékoztat Takács Ferenc, a hivatal munkavédelmi megbízottja. – A hivatal szinte minden osztályáról egy-egy munkatárs megtanulja az életmentő készülék használatát, az újjáélesztés technikáját. Február végén pedig kétnapos elsősegélynyújtó tanfolyamot szervezünk.
Takács Ferenc hozzáteszi: a defibrillátor a bekapcsolását követően hangutasításokban, illetve az elektródákon lévő rajzzal ismerteti a szükséges teendőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10