Archivum
Az önkormányzatiság 20 éve Újudvaron
Újudvar Önkormányzata december 4-én a Faluházban tartotta „Az önkormányzatiság 20 éve Újudvaron“ című rendezvényét. Erre az alkalomra a szervezők meghívták az elmúlt 20 évben a településért dolgozó valamennyi képviselőt, polgármestert, az óvoda és iskola intézményvezetőit, valamint az önkormányzattól és az intézményektől nyugdíjba vonulókat.

A megjelenteket Horváth Józsefné polgármester köszöntötte, majd Bedő Csaba előadásában Örkény István Rossz álom című műve hangzott el. Ezt követően a polgármester felelevenítette a község történelmi múltját, majd részletesen szólt az elmúlt 20 év legfontosabb eredményeiről, nagyobb beruházásokról, fejlesztésekről. A résztvevők megtekinthették az erre az alkalomra készült fotókiállítást is a fontosabb önkormányzati, óvodai rendezvényekről, kirándulásokról, legemlékezetesebb eseményekről.
Ezen a délutánon a polgármester emléklapot és Újudvar községéért emlékérmet adott át a legtöbb cikluson át megválasztott polgármesternek (Gregor Tiborné), alpolgármesternek (Kánnár János), képviselő-testületi tagnak (Kiss Rudolf), valamint a legidősebb volt önkormányzati képviselőnek (Méhes Antal). A találkozó remek alkalom volt arra, hogy a jelenlegi és volt képviselők, önkormányzati és intézményi dolgozók közösen tekintsenek vissza a múlt eredményeire, visszaidézzék a legemlékezetesebb pillanatokat, melyek a jelen és jövő céljaihoz adtak lendületet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10