Archivum
Az értékek összefogása Zalában
A kulturális turizmus fejlesztését a Zala Megyei Önkormányzat fontos feladatának tekinti. Az eddig elért eredményekről, a lehetőségekről és a jövőbeni tervekről kérdeztük Manninger Jenőt, a Zala Megyei Közgyűlés elnökét, aki szerint a Balatont övező területek turisztikai fejlesztései szoros kapcsolatban vannak. A kulturális értékek összefogása révén pedig növelhető a térségbe látogatók száma. Az elképzelések megvalósítását pályázatokon való részvétellel is próbálják segíteni, a sikeres projektek már a jövőbe mutatnak.
Kulturális turizmus, hagyományőrzés,
a megye vonzerejének növelése

– A zalavári történelmi kulturális örökség fejlesztése napirenden van. A térség turisztikai vonzerejét szeretnék erősíteni. Hogyan?
– Zala megye történelmi kapuja kíván lenni Zalavár, és erre minden lehetősége megvan. A település alkalmas hely arra, hogy úgynevezett „kulturális búcsúhely“ legyen, hiszen itt olyan keresztény emlékek vannak, mint a Szent István-emlékmű és -emlékkápolna, a Récéskúti bazilika, a Szent Adorján bazilika romjai, mint az egyik első magyar bencés monostor. Zalavár és környéke igen gazdag régészeti leletekben is.
Uniós pályázatot nyújtottunk be, hogy a település és környező térségének turisztikai vonzereje javuljon. E beruházás keretében megvalósul a Zalavári Történelmi Emlékpark kialakítása, amely magában foglalja a Makovecz Imre építész által tervezett Millenniumi Emléképület felépítését.
Az emléképületben kerül elhelyezésre a szintén Makovecz által tervezett Életfa, ami Zala megye településeit kívánja szimbolizálni – mondja Manninger Jenő és hozzáteszi: – Ugyancsak itt kap helyet a megye lakossága által 2009-ben megszavazott „Zala megye 7 csodája“ is.
– Mennyibe kerül a beruházás?
– A beruházás összköltsége közel 100 millió forint, melyhez a szükséges önerőt a Zala Megyei Önkormányzat biztosítja. Maga az emléképület felépítésének költsége körülbelül ötvenmillió forint. Szeretném hozzátenni, hogy több mint nyolcvan önkormányzat is segíti anyagilag e tervek megvalósítását több millió forinttal, köztük Zalaegerszeg önkormányzata is hárommillióval hozzájárul a fejlesztéshez.
– Említette, további terveik is vannak...
– Igen, a régi erőd romjait szeretnénk feltárni a jövőben, hogy minél többen láthassák, milyen történelmi örökséggel rendelkezik Zalavár. Terveink szerint minden évben itt rendeznénk meg a megye kulturális rendezvénysorozatát.
– A keszthelyi Balatoni Múzeumban az elmúlt évben megnyílt az „Aranyhíd“ elnevezésű állandó tárlat, az intézmény fejlesztését pályázaton elnyert támogatások segítették, valamint a megyei önkormányzat jelentős hozzájárulása is. Mi várható a jövőben?
– A legfontosabb, hogy a Balatoni Múzeum valóban a Balaton múzeuma legyen – válaszolja a megyei közgyűlés elnöke. – Hogy az ide látogatók megismerkedhessenek a Balaton történelmével, környezetvédelmével, élővilágával, kultúrájával.

A projekt első ütemében öt terem kialakítása történt meg. Fontos, hogy van olyan, ahol filmes bemutatók várják az érdeklődőket és minden bizonnyal izgalmas élményt nyújt a „Szőlő és borkultúra a Balaton mellékén” című bemutatóterem is. Új pályázat benyújtását szintén tervezzük, hogy a földszinti részek felújításával további kiállítóhelyek jöhessenek létre.
Mint a regionális fejlesztési tanács tagja részt veszek a pályázatokhoz kapcsolódó munkákban. Fontosnak tartom, hogy Keszthelyen elértük: pályázni lehet a parti sétány megvalósítására is, úgy, hogy rendezvényterek kialakítására lehetőség nyílik.
Ezzel a Balaton legkorszerűbb és legméltóbb tere valósulhat meg a jövőben a Hullám és a Balaton Szálló előtti részen, ahol lehetőség nyílhat kulturális rendezvényekre, és komolyabb koncertekre is. Sőt, a későbbiekben a tér egyik részén a téli időszakban használható műjégpályát is szeretnénk megvalósítani. A mintegy 400 milliós uniós támogatással ezek a célok megvalósíthatók.

– További fejlesztések is várhatók keszthelyi intézményekben a megyei önkormányzat támogatásával.
– Igen. Már elkészült a Mozgás Háza, a volt Petőfi mozi épületében kialakítottunk egy több funkciós létesítményt. A megyei önkormányzat több mint százmillió forintot költött az épület felújítására, átalakítására és a Mozgás Háza berendezésére. Március végén indul az uszoda építése a Csokonai ÁMK udvarán, a beruházás a nyár végére befejeződik. Régóta várják már Keszthelyen, hogy legyen a városnak egy tanuszodája.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10