Archivum
Az alkotóházak jövőjéről
Országos konferencia helyszíne volt az elmúlt héten Gébárt, ahol a kézműves alkotóházak működési gondjairól és a hagyományőrzés nehézségeiről értekezett a közel ötven szakmabeli meghívott. Első alkalommal rendeztek ilyen jellegű országos találkozót, melynek ideje egybeesett azzal a kedvezőtlen hírrel, hogy az idén, legalábbis az első félévben biztosan nem hirdetik meg a népi kultúra egyetlen támogatási programját, a Tengertáncot.
Kultúramegőrző szerepük van
A résztvevőket Prokné Tirner Gyöngyi a helyi kézművesház vezetője, F. Tóth Mária az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa és Gyutai Csaba alpolgármester köszöntötték. Elmondták, fontos, hogy a kézművességben és a hagyományápolásban rejlő közösségi erő erősödjön és minél több fiatalt érintsen meg. Kívánatos lenne, ha ez a kulturális kincs a mesterek számára egyben megélhetési forrást is jelentene. Gyutai Csaba kiemelte az alkotóházak kultúramegőrző szerepét, melyre helyi példa, hogy az 1982 óta működő és egyre szélesebb tevékenységet folytató zalaegerszegi Kézművesek Háza „visszatanította” a zalai vert csipke készítését. Ez is, és más hagyományok is elvesztek volna, a házak működése nélkül, melyek az idén egyelőre támogatás nélkül állnak.
Az első előadók voltak dr. Bánszky Pál és Péterfi László, akik a 70-es évekbeli kezdetekig, az alkotóházak megszületésének gondolatáig nyúltak vissza előadásaikban. A hagyományápolással kapcsolatban megjegyezték, nem biztos, hogy csak a régit lehet másolni, megújulhat a népművészet is, helye van a kísérletezésnek. Erre példa Orbán Irén „emlékező varrása”, azaz a történelmi múltat bemutató óriás szőnyegei. Bármilyen is az irány, az alkotótevékenységnek folyamatosnak kell lenni. És bár az alkotóházak történelme sem a jelentős anyagi forrásokkal kezdődött, hanem az önzetlen és áldozatos közös munkával, azért a minél jobb működéshez pénzbeli támogatásra is szükség van.
Prokné Tirner Gyöngyi a helyi lehetőségekre utalva elmondta, a jövőben a Kézművesek Háza és a szomszédos termálfalu között együttműködés látszik kibontakozni.
A két napos tanácskozás végén a résztvevők kiáltványt fogalmaztak meg, melyben egybehangzóan kijelentik, hogy a népi kézműves alkotóházak, műhelyek és galériák érdekképviseletére civil szervezetet hoznak létre. A szakmai program és a működési rend kidolgozására a konferencia szervezőit kérték fel a résztvevők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Ezúttal is biztosanSúlyemelő érmek az ob-kről