Archivum
Átadták a kerékpárutat
Mindössze 47 nap alatt készült el Zalaszentivánon a több mint öt kilométer hosszú kerékpárút, melynek létesítéséhez 198 millió forint támogatást nyert az önkormányzat a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Programon. A híddal is ékesített kerékpárutat gyermekprogramokkal egybekötve október 2-án avatták fel.

Biztonságossá teszi a közlekedést, megkönnyíti a munkába járást, valamint a közszolgáltatások elérését a helyiek számára, akik új sportolási lehetőségként is használhatják a létesítményt, hangsúlyozta Dormán Miklós az ünnepségen.
Zalaszentiván polgármestere elmondta, a 265 millió forintos beruházás megvalósításával turisztikai szándékai is vannak az önkormányzatnak, hiszen a most megépült nyomvonal része a Zala-völgyi kerékpárút-hálózatnak.
A kivitelezés műszaki adatait Miskolczi László, a Sprint Kft. ügyvezető igazgatója ismertette, majd Baracskai József országgyűlési képviselő méltatta az önkormányzat pályázati eredményeit.
– A Zala Megyei Közgyűlés vidékfejlesztési bizottsága már korábban kezdeményezte, hogy kerékpárutak létesüljenek a Zala völgyében. Azóta több kisebb szakasz épült meg, így a következő cél csakis az lehet, hogy ezek valamikor egységes egészet alkossanak – mondta Köcse Tibor, Nagypáli polgármestere, az Északnyugat-zalai Kistérségi Társulás elnöke.
Dormán Miklós polgármester ezután átadta az önkormányzat Természet, Erkölcs, Tudás, Tehetség díját Horváth Lászlónak, a megyei napilap civil tudósítójának, Antal Líviának, a Zalai Napló újságírójának valamint Pataki Balázs újságírónak.
Sömenek István plébános, érseki tanácsos megáldotta a létesítményt, majd a szalagátvágást követően, aki tehette, biciklivel végighajtott az új úton.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan