Archivum
A Föld napján
A Föld napján, azaz április 22-én ismertető előadásokra várták Zalaegerszeg kisdiákjait a Keresztury ÁMK-ba, ahol a Domberdő Egyesület tagjai tartottak rendhagyó órákat.
Mint azt az egyesület alelnöke, Gál Szabolcs elmondta, 45 percben nehéz átfogóan beszélni a természetről és annak védelméről, ezért kiragadtak egy-egy témát. Az idén a városkörnyéki madarakra esett a választás, de szó volt a közelmúltban lezajlott békamentő akcióról is (az Aranyoslapi forrás környékén 2600 kétéltűt sikerült biztonságosan a párzási helyhez, a tóhoz juttatni).
Gál Szabolcs elmondta, tájékozottak voltak a gyerekek, mind a madarak, mind a természetvédelem, nemzeti parkok, hulladékgyűjtés kérdéskörökben. Ugyanakkor azt is konstatálni kell, hogy alapjában kicsi az érdeklődés a téma iránt, ezért is szűkült a korábban nagyobb volumenűre tervezett program rendhagyó órákra. Bogár István az egyesület elnöke hozzátette, a közeljövőben még két közös programot szerveznek a Keresztury ÁMK-val, így májusban a madarak, fák napján, júniusban a környezetvédelmi világnapon lesz előadás és túra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10